|
A vendégkönyv jelenleg zárolva van, nem lehet hozzászólni.
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Édes... Ezzel a kifejezéssel még mindig hadilábon álltam. Nem tudtam volna sehova tenni. Legalábbis még ilyen jelzőt nem kaptam. Persze tudtam, hogy nem rosszat jelent, csak szeretek mindent jól átgondolni, ahogyan ezt is.
-Szóval kedves legyek, s közben csipkelődjek is. Hmm... Végülis megoldható dolog!- vigyorogtam továbbra is rá. A kedvességet mondjuk még gyakorolnom kell, de a bunkóskodás tökéletesen megy. Így gondolom egészen könnyű lesz ez. Bár ha elkezdek gonoszkodó lenni, akkor hamar túlzásokba esem, s ismételten csak elmarom magamtól Johnt. Végülis mindegy... Csak egy játék, s semmi más. Vagy tényleg komolyan gondolom? Ekkor vagyok a legrosszabb helyzetbe, amikor már azt se tudom, hogy mit akarok.
-Csak nehogy aztán túlzásokba essek...- vigyorogtam majd pár lépés múlva mellettünk egy mellékutca volt. Kocsik nem fértek el benne, egészen keskeny volt. Talán csak két ember egymás mellett, s ennyi. Megfogtam a férfi kezét, majd behúztam, s a falnak döntöttem. -Kicsi ez, kicsi az!- ismételtem a szavait, miközben ajkaimmal végig simítottam a nyakán, s közben kerestem a tekintetét. Még mindig nem adná meg magát? Vagy éppen egy kicsi játék se férne bele? Nem akarok tőle semmit, legalábbis nem úgy, mint az elején... Csupán egy kis szórakozás, bizonyos keretek között.
|
 -Édes... sok minden lehet édes, akár még te is.-bólintottam és ismét végigmértem Stellát.
-Hmmmm mi tagadás; igazán csábító ajánlat!-vigyorogtam.
-Mit szólnál az aranyközépúthoz...Kicsi ez, kicsi az?-figyeltem Stella reakcióit.
~Most mire is véljem ezt? Tényleg kedves AKAR lenni velem?~ cikáztak ismét gondolataim. kezdtem összezavarodni?
~Vajon ez is a terv része?Meg akar ingatni?~ elmélkedtem. Azt hittem elég agyafúrt vagyok hozzá, de talán mégsem. Most vagy vakon bíznom kéne benne, de elég nagyot puffanhatok a földön ha mégis csak játszik velem. Miért is változtatna ezen szokásán hirtelenjében... pont miattam,uugyan már... El tudtam képzelni hogy ki akart pipálni, de nem hittem hogy ennyit megérne neki...
|
-Édes?- néztem rá kicsit meglepett arccal, de nem bírtam ki nevetés nélkül. Édes... Hát még ezt se kaptam meg, de azért jól esett, hogy nem mindig rossznak állítanak be. Mondjuk kissé nevetségesnek tűnt nekem ez a jelző, mert talán ezt tényleg nem lehet elmondani rólam. Amúgy se kerestem az érzékeny pontját... Annyira nem érdekel az egész, legalábbis most nem azt tartom előtérben, hogy megbántsam őt. Majd ha arról van szó, akkor azt úgyis látni, legalábbis észre fogja venni. Most egyszerűen próbáltam kedves lenni, bár hozzá kell szoknom ehhez az egészhez, mert nem arról vagyok híres.
-Hát... Ha nagyon szeretnéd lehetek olyan, amilyen szoktam lenni. A jól megszokott gonoszkodó nő, akivel általában beszélni szoktál.- ajánlottam fel neki, hátha nagyon hiányzik neki azaz énem. Nem tudhatom... Lehet, hogy amolyan 'ellenségeknek' jobban szeret minket, mondjuk szerintem is érdekesebb az a történet, mint amikor itt kedveskedünk egymással.
|
-Nem olyan biztos az.-vigyorodtam el. Nem feltétlenül szerettem volna folytatni a kapcsolataimról folytatott beszélgetést, mert igazándiból magam sem tudtam mit akarok. Valaki őszintén szeretne? Hát ez aranyos.. kezdtem egy szappanoperában érezni magam.
-Tudod kifejezetten édes mikor zsörtölődsz, főleg ha nem találsz érzékeny pontokat.-Néztem Stella zöldskés szemeibe.
-Engem legalábbis néha elszórakoztatsz.-vigyorogtam.
|
Eléggé kimerítő volt-e a válasza? Végülis megkaptam belőle mindent amit akartam tudni, nem kellene ezt az egésze tovább fokozni. Bár ha azt nézzük akkor én is gondolkodhattam volna így. Egy a sok közül... Az most lényegtelen, hogy én szúrtam ki valakit, de annak az életében ugyan úgy csak egy futó kaland voltam. Ráadásul ezt tudták is, mivel már az elején leszögeztem mindig, hogy nem akarok komoly kapcsolatot. Szerencsém volt azokkal a férfiakkal, nekik is csak egy kellemes női társaságra volt szükségük, nekem meg egy férfire, s ment minden magától. Azonban Johnnál más volt a helyzet, visszautasított, amely nagyon nem tetszett. Megszoktam, hogy mindent megkapom, s nem akarok ettől eltérni. Mégis csak úgy szerezhetném meg magamnak, ha megbíznék benne és talán szeretném. Amely pedig nekem nagyon nem ment azóta, mióta szakítottam több évvel ezelőtt a barátommal. Mindenki mondta már, hogy a múltat felejtsem el. Hiszen a jelenben élünk, s leginkább a jövőre kéne koncentrálnom, mégis valahogy úgy éreztem, hogy én a múltban ragadtam.
-Értem.-mondtam egészen hallkan, hiszen ennek az egy szónak nem volt valami nagy jelentősége. Nem is volt muszáj meghallania Johnnak, csak inkább magamban is elnyugtáztam ezt az egészet. -Majd egyszer biztosan őszintén fog szeretni valaki! Hiszen nem vagy olyan kiállhatatlan ember, mint én!- vigyorodtam el saját magamon, hiszen nagyon is jól ismertem magamat. Borzalmas voltam, legalábbis most ha valakivel kapcsolatban lennék, tudom hogy megőrjíteném.
|
-HH..Hogy?-eszméltem fel furfangos gondolataimból.Meglepett a kérdés, mi tagadás nem számítottam erre.
-Nem feltétlenül komoly kapcsolatra vágyom, csak arra hogy fontos legyek valakinek.-vontam vállat összeszedva nagyjából gondolataimat.-Tudom, bizonyára sokszázszor hallottad már ezeket, de néha arra vágyom hogy ne csak egy legyek a sok közül. Megértem a te álláspontodat is, hisz te túl sok mindenen mentél keresztül ahhoz hogy bízz még az emberekben, de én kicsit még merek reménykedni... Hátha.-bámultam az utat. Igazándiból elég sok stellához hasonló kapcsolatom volt már... hogy csak egy voltam a sok közül, a nők listáin. Persze nem mondom, hogy csak én voltam az áldozat. Akkor és ott pont ugyanúgy élveztem a helyzeteket, de hosszú távon nem kedvezett számomra. Meg aztán volt egy csomó olyan helyzet ahol én voltam a lúdas, és elég szépen kihasználtam a lányokat, de hát fiatalság=bolondság. tehát nem azt mondom , hogy megérdemelném, de azért hátha...
persze nem arra számítok hogy most belebotlok életem szerelmére,főleg hogy annyira nagyon le sem akarom kötni magam, csupán csak jó lenne valaki, akivel megoszthatnám dolgaimat.
|
Láttam, hogy valamin nagyon töri a fejét. Vajon mi lehet az? Hogy miért vagyok olyan bunkó általában? Vagy éppen azon, hogy a hajam miért ilyen színű? Najó, hülyeségeket félretéve, nem tudtam nagyon kiigazodni Johnon. Az egyik percben még kedves velem, míg a másikban elkerülne, s több ezer kilométerre is eltávolítana magától. Vagy esetleg csak én éreztem így? Lehetséges... Hiszen most is kedves, meg úgy általában is. Bár még mindig ott van az a lehetőség, hogy fél elveszíteni a munkáját. Hiszen ha valami nem tetszik nekem, akkor úgy is kirúgatom. Mondjuk ez nem történt meg, amikor nem tudtam magamhoz csábítani. Furcsa, nagyon is furcsa személyiség John. Legalábbis számomra. Lehetséges csak azért, mert nem ismerem eléggé. Talán ha kicsit jobban ismerném, akkor könnyebben is kiigazodnék rajta. De sajnos nem ismerem annyira, így maradt az a lehetőség, hogy egy kusza személyiség. Természetesen velem együtt, mert én se mondom azt, hogy valami egyszerű eset lennék. Még a Johnnál is furább voltam, de ez így van rendjén.
-Miért akarsz komoly kapcsolatot?- tettem fel végre a kérdést, amely egyébként már nagyon is érdekelt. Legalábbis azóta folytonosan fejtegettem ezt a kérdést, mióta visszautasított a szobámban. Hiszen csak pár órára foglalnám le -meg úgy talán a hátralévő időben amíg itt vagyok-. De ő visszautasított, s azzal az indokkal, hogy komoly kapcsolatot akar. Soha nem értem meg ezt az érvet...
|
-Félreértettél.-csóváltam meg e fejem. Úgy éreztem ez most kicsit megkeményítette.. ha tudnám mi is amitől ismét kissé komorrá vált. Na mindegy, ha mára ennyi is volt a kedvességéből, hát ez is valami.egy pillanatig azt éreztem végleg kifogyunk a mondanivalóból, hisz úgy látszott se én, se ő nem tud mit mondani. Őszintén, nem is értettem mit is várunk egymástól. Ő megváltozni nem fog, nem is kell de jellemében az is bele tartozik, hogy aligha enged közel magához bárkit. Lehetnék kitartó, de vajon megérné-e? Elég lenne Stellának az, amit én nyújtani tudnék neki-jelen esetben lényegtelen milyen kapcsolatot tekintünk-? Igazából magam sem értettem miért gondolkodtam el ezen, hisz ő mindjárt mond valami olyat amin én felkapom a vizet és megint elegem lesz belőle pár hétig. talán csak azért futott át mindez az agyamon mert számomra igen vonzó volt, hogy van egy fal amit át kell mászni Stella egyetlen cseppnyi kedvességéért. Persze ezzel az az egy gond van hogy tudni kell hol a határ. Hiába is rugaszkodnék neki egy bizonyos kudarcsorozat után úgy érezném nem éri meg tovább törni magam, bár lehet hogy csak a megfelelő embernek engedne Stella.. Végülis ez így rendben is lenne. De honnnan kéne tudnia ezt az embernek? Vagy meg kell ezt érezni? mindegy azt hsizem túl nagy falat lenne nekem egy ilyen. meg aztán ki vagyok én? Senki.
|
-Úgy vettem ki a szavaidból, hogy annak tűnik. Mármint, hogy követlek!- vontam meg a vállamat. Nem mondanám mentegetőzésnek az előbbit, csupán csak megmondtam a véleményemet. Amúgy is minek kövessem? Semmit nem kapok tőle, csupán csak kedvességet. Azzal pedig nem sokra megyek, így maradt is az, hogy ha éppen szembe jön velem akkor jön, ha nem akkor nem. Nem fogom külön keresni a társaságát, mert én nagyon jól megvagyok egyedül is. Most minek legyek emberek között, akikkel még beszélgetnem is kéne?!
Végül inkább csak egy futó pillantást vetettem Johnra, ezzel is terelve egy kicsit a gondolataimat. Nem nagyon hagytam megragadni a tekintetemet rajta, sietősen vissza is néztem az útra. Mint mondtam, ilyen téren eléggé szerencsétlen vagyok és muszáj mindig az utat néznem, hogy ne essek el. Még ha a kifutó lenne, azon ha végig megyek egyszer, utána már csukott szemmel is végig tudnék vonulni rajta többször is. De ez itt egy város volt, s kissé ismeretlen számomra. Legalábbis olyan téren, hogy nem egy egyenletes, teljesen sima szakasz.
|
-Hát mondtam én hogy követsz?-nevettem egy jóízűt Stella mentegetőzésén.-Kicsit paranoiás vagy, nemigaz?-mosolyogtam a nőre.
-És, azt sem mondtam hogy baj lenne a túl gyakori összefutás, csak kíváncsi voltam..-magyaráztam hetykén. Őszintén szólva nem zavart hogy Stella már nem akar tőlem olyanokat mint az elején, mert amiatt-legalábbis én úgy éreztem- jó irányban haladt a kapcsolatunk.
Stellába igazából fogalmam sincs mi ütött. Telsejen mást mutatott mint idáig, és mégis ugyanolyan goromba volt. Fura lény az biztos... Am pedig engem illet, hát én mindig is ugyanolyan voltam és most sem voltam különlegesen kedves vagy nyájas, egyszerűen csak vidámabb hangulatomban ért utól a sors. Talán Stella nem tudott különbséget tenni, hiszen nem ismert, nem tudhatta.
|
Az amelyet mondott kicsit meglepett. Túl gyakran futunk össze? Nekem igazából fel se tűnt az egész. De ha ő így gondolja, akkor biztosan így is lehet. Nem kötök inkább ebbe bele, csak elfogadom...
-Nem tudom mire gondolsz, John! Legalábbis én tudtommal nem követlek. Ha csak nincsen két ember ebben a testben, amiről én nem tudok. Tehát szerintem maradjunk a véletlenek sorozatánál!- mondtam neki halványa mosolyal az arcomon. Én tényleg nem követtem őt, sőt le is mondtam az egészről már, hogy az ágyamba csábítsam. Ő egy olyan férfi akinek tényleg csak a kapcsolatok számítanak. Nem menne bele a világ összes pénzéért sem. Najó, ez kicsit túlzás volt, mert akkor már biztosan bele menne. De valahogy egyáltalán nem tudtam semmire rávenni. Most meg minek akarjam? Elfogyott a türelmem vele kapcsolatban, s jobb ha inkább békén hagyom. Esélytelen dolgokat inkább nem folytatok, hagyom hogy elsodorja tőlem az áramlat.
|
Igazándiból, már megszoktam hogy sokan pihentetik rajtam a szemüket, és,- bár egy ideig igen imponáló volt, bárki is tette -mára már csak egy vállvonást ért, különösebben nem zavart.
-Őszintén?!-horkantottam egyet majd a távolba meredve elgondolkodtam.-Fogalmam sins.... Utálni sosem utáltalak, de talán csak kíváncsi vagyok..Nem tudom... Furának találtam, hogy túl sokszor futunk össze csak úgy "véletlenül". Hát gondoltam most hátha megtalálom az okát.-vontam vállat majd zsebredugtam kezeimet.
~Vajon érdemes volt ezt a gondolatmenetemet elmondani Stellának?~agyaltam. Nem akartam, hogy félreértse a dolgokat és hogy esetleg azt higyge engem hidegen hagynak a dolgai, mert ez nem így volt. természetesehn nem azzal a céllal érkeztem, hogy kiszedjem belőle minden titkát, de örültem hogy végül megosztott velem egy-két dolgot.
|
A megjegyzésén csak továbbra is vigyorogtam. Jó volt látni, hogy most már nem úgy gondol rám, mint egy őrült személyre. Bár ki tudja, hogy milyen is legbelül... Lehet, hogy ő se az akinek mutatja magát. Hiszen számos embert ismertem aki mutatja a kedves és őszinte személyt, miközben saját magában pedig már azt tervezgeti, hogy miként öli meg az embereket. Voltak ilyenek az életben, s nem csak a bunkóságot lehet így eljátszani. Mondjuk az én esetemben nem egy játék volt, mert én jól éreztem magam miközben másoknak a lelki világát összetörhetem. Valamiért mindig is boldog voltam az ilyenektől, de ez nem is olyan meglepő. Nem voltam valami normális, ez tény. De így kell elfogadni. Ha pedig valaki nem akar így, az meneküljön el, az se érdekelne.
-Na és nálad hova ez a nagy kedvesség? Legalábbis úgy tudtam, hogy utálsz...- pillantottam a férfire, majd inkább íriszeimet az útra tapasztottam. Voltam már sokszor olyan szerencsétlen, hogy neki mentem valakinek vagy éppen valaminek. Nem akartam kísérteni a múltat, így jobb ha az utat bambulom. Na meg meddig legeltessem még a szemeimet Johnon? Gondolom már neki is elege van abból, hogy állandóan a teste mindegy egyes porcikáját alaposan vizsgálom.
|
 -De Stella, könyörgöm te egy egszerű hímringyónak néztél.-nevettem.-Ilyen esetekben azért mond egy-két nem feltétlenul átgondolt dolgot az ember.-csóváltam meg a fejem.Majd sétáltunk kicsit ismét csendesen, aztán jött megint kicsit a zsörtölődésével, de ez már nem sikerült túl hitelesre.
-Tudom Stella, nem az erősséged.-vigyorogtam rá, de közben furcsálltam, miért is ilyen könnyed mosolya. Nem, arra, hogy én most megtörtem volna a jeget semmiképp sem gondoltam, hiszen agyafúrtabbnak nézett ki a mellettem sétáló nő minthogy csakúgy kiválasszon és "megadja magát". Mindenesetre, kicsit furcsálltamn már az ilyen véletlen összefutásokat vele, s többek közt ma ezért is ajánlottam fel a további sétát is, hátha kibújik a szög a zsákból és megtudom a sors milyen játékot szeretne űzni velem.
Annak pedig, hogy Stella mosolyog, még ha talán nem is a legfelszabadultabban, de örültem. Most nem azt a pimasz, vagy csipkelődős vigyora kapott főszerepet, hnem az egy fokkal őszintébb... Nos ezt meg jó volt látni.
|
Najó, nem zavart az egész, mégis csak fura volt a helyzet. Eddig utált, most meg már hozzám is. Egyre jobb... Kicsit megforgattam a szememet a gondolaton, de aztán minden másodpercet neki szenteltem, s mélyen a szemeibe fúrtam a tekintetemet. -De kérik John, te is kérted! Megmondtad, hogy egy ilyen jellemű nővel nem állnál össze soha! Nem is hibáztatlak érte... Mert már megszoktam, hogy senki nem közeledik felém!- mondtam neki monoton hangon, mégse vegyen ki belőlem semmilyen érzelmet. Egyszerűen nem akartam, az nem én lennék ha most szomorúságot, bánatod mutatnék a külvilág felé. Az nem a híres Stella Roderick Pandora lenne...
Végre megint csak mellettem sétált, amely megnyugtató volt. -Kezd elegem lenni ebből az érzelgős részből, John!- vigyorodtam el felszabadultan. Ebben nem volt semmi rossz, legalábbis semmi keserűség, erőltetettség vagy éppen szomorúság. Viszont akármennyire is akartam fenn tartani az ilyen oldalamat, már nem megy. Pedig tudom, hogy mennyien közelednének felém, ha nem mindig azt a komor és rosszindulatú lányt mutatnám. De mint mondta a mellettem sétáló férfi is, nem kell megváltoznom mert valaki majd az ilyen oldalamba szeret bele. Vicces... Szerény véleményem szerint nincsen olyan őrült aki a természetembe szeretne bele. Hiszen eddig mi volt? Vagy a pénzem kellett a jelölteknek, vagy éppen az hogy modell vagyok, s ezt mutogatni akarták. Semmi más nem hajtotta őket előre...
|
-Héhéhé.-mosolyogtam el hetykén, és a nő elé keveredtem. Fura volt így látni Stellát, hogy kissé érzékenyebb oldalát kecsegtette. Kissé kezdtem már ismét apáskodóan viselkedni vele szemben is. Kezeimmel két oldalról karját fogtam mintha csak "össze akarnám tartani" a nőt.
-Nem kéri senki, hogy változz meg Stella.-mosoyogtam rá, és pillantását kerestem. Tartottam tőle, hogy rosszul sülnek el dolgok, amiért esetleg hozzá érek vagy túl érzelgős vizekre evezünk, de reméltem nem akad kia nő.
-Tudod aki mégis megváltoztatna, az nem téged szeret.-mondtam.-Nincs más dolgod csak megengedni hogy az arra érdemesek szeressenek...-magyaráztam nemes egyszerűséggel...
-Nade, fondolom eleged van máraz ehhez hasonló dumákból..Nem szívesen hallgattattnám meg veled huszonhatodszorra is, úghogy be is fejeztem.-vontam vállat és visszaléptem mellé, hogy folytathassuk a sétát.
Nem akartam azzal jönni hogy "rám számíthatsz" vagy ehhez hasonlók ezért inkább pár percig csak csendben sétáltam Stella mellett.
|
Vártam volna a gyönyörűen összerakott mondatokat, melyek a szívéből szóltak volna, hogy mennyire egy szerencsétlen vagyok, amiért nem tudok túllépni a múlton. Hogy miért vártam annyira? Csupán már megszokásból... Mindenkitől azt kapom, hogy mennyire bunkó és goromba vagyok -amely egyébként igaz, nem is vitatkozok ezen a megállapításon-, csak éppen az zavar, hogy semmit nem tudnak rólam. Na persze lehet, hogy én gondolkozok másképpen, s még így se lenne olyan nagy okom erre a viselkedésre. Lépjek túl? Egészen egyszerű lenne. Csak, hogy 24 évesen már elég nehéz elfelejteni a múltat. Azt amelyek történtek, s amik mély sebet vájtak a szívembe. Melynek köszönhetően ilyen lettem, s nem maradtam meg az a kedves kislány, akivel régen lehetett volna találkozni. Mély levegőt vettem,majd hátradobtam a hajamat. Megbántam, hogy nem kötöttem fel, hiszen eléggé meleg és párás idő volt. Ráadásul kibontva a hajam a derekamig ér, így eléggé hosszúnak bizonyul, s nem a legjobb választásez ilyen időben.
-Reménytelenül kibírhatatlan?!- kuncogtam hallkan a férfi kijelentésén, amelyen most tényleg megmosolyogtatott. Hiszen a kibírhatatlan egészen jó szó rám, sőt szinte már tökéletes. Ahogyan John teste, arca, szemei. Vagy éppen ez a környezet, a házak, az utcák. Mind számomra olyanok voltak, mint a tökéletesség mintaképei. A reménytelenre pedig nem mondanék semmit... Hiszen bátran kimondható, hogy én alapból is egy eléggé reménytelen eset voltam.
-Tudod, én már megszoktam azt a lányt aki most is vagyok. Illetve akit mindig mutatok... Mert lehet, hogy egy-egy ember mellett eltudok kicsit lazulni, s azokkal nem vagyok annyira goromba. Viszont másokkal ez nem megy... Bármennyire is szeretném, nem tudok kedves lenni már. Ebből kifolyólag nincsenek barátaim...- csuklott el ismételten a hangom, mire egy kicsit lesütöttem a szemem. Idegesítő, hogy folyton akadozok, mert elöntenek furcsa vágyak vagy éppen érzelmek. -...vagy éppen szerelmem!- suttogtam végül a végét, amelyet akartam mondani. Nem volt hangos, sőt csodálnám ha meghallotta volna John. Igazából nem is érdekelne annyira. Nem tehet értem semmit, ahogyan én se tudok magamért. Jobb ez így, ahogy van most. Mindenki megszokta, hogy ilyen vagyok, nem okozhatok csalódást.
|
Hm.. Hogy egész őszinte legyek eléggé sokkoltak a dolgok, nem hittem volna hogy ilyen komolyak azok a bizonyos okok... bár elég balga módon gondolkodom, hisz egy ember csak nem lesz ennyire mogorva csak úgy heccből, bár meg kell valljam Stellából ezt is ki nézném...
-Értem.-mondtam kissé röviden. Nem igazán tudtam mi lenne a helyes reagálás...Valószínűleg nem érzelgősségre van szüksége, vagy sajnálatra, kioktatásra... Abból biztos kapott már eleget, azoktól akiknek kiöntötte a lelkét, és valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, hiszen ha ennyi idő után én is megtudtam tőle akkor mások is tudhatják már.
-Nos el kell ismerni, elég hányatott sorsban volt részed, így már elfogadhatóbb ez.-sütöttem le a szemem.
-Bár igazán nem bánnám majd ha egyszer valaki mégis előszedne belőled valami kis kedvességet.-mosolyogtam el barátságosan.-Némi boldogság mindenkinek jár.-vontam vállat majd Stellára pillantottam.-Mellesleg te nem is vagy olyan reménytelenül kibírhatatlan.-biccentettem. Nem igazán akartam többet tárgyalni az életéről.Sejtéseim szerint ő sem örült voln neki ha kielemezgettem volna, és lélekbúvár tanácsokkal láttam volna el. Nem tűnt olyan embernek aki szívesen fogadja a segízséget.
-Örülök, hogy azért elmondtad.-jegyeztem meg jelentéktelenül.
-Tudod... Ha kicsit is érdekel ez a viselkedés hosszú távon ugyan elijeszti az embert, de ugyanakkor igazán vonzó is tud lenni.-mosolyogtam a nőre.
|
-Hmm...- mosolyodtam el halványan, de közben a huncutság és a pimaszság keveredve ugyan, de ott volt az ajkaimon. Hiába is, számomra a férfi az férfi volt. Egy olyan áldozat melyre lelehet csapni. De ha már olyan kedves vagyok ma, akkor próbáltam nem annyira illúziórombolónak tűnni, legalábbis visszafogtam a goromba lányt, aki bennem lakozott már egy ideje, s amely miatt folyton elmenekülnek előlem az emberek. -Szívesen unatkoznék tovább a társaságodban!- kacérkodtam továbbra is, majd elindultunk abba az irányba, melybe eredetileg is tartottam. Nem tudom, hogy mi volt a baja Johnnak... Talán lázas lenne vagy esetleg valami nagyobb baja van?! Előre féltem mindkét esettől, hiszen nem szívesen néztem volna végig ahogyan ez kedvesség roham rám is átragad.
-Még kiskoromban kezdődött az egész...- kezdtem bele a gondolataimban már a sztorizgatásba. De tényleg kell ez nekem? Tényleg pont neki akarom ezt elmondani? MIért ne?! Legyen egy jó napja, hogy megnyiltam előtte. -A szüleim nem foglalkoztak velem egyáltalán, ezért mindig is nevelőnök és dajkák vettek körbe. Ahogy nőttem a kedvesség egyre jobban kihalt belőlem, pontosan azért, mert a saját szüleim semminek vettek. Mintha nem is léteznék...- álltam meg egy pillanatra, hiszen elcsuklott a hangzom, a rám zúdoló emléktömeg miatt. -Amikor már nagyobb voltam sokkal, megismerkedtem egy fiúval, akivel imádtuk egymást. Egyetlen barátom volt életem során, mindkét értelemben. Még pedig Ő! Borzalmasan szerettem őt, azonban amikor pontosan egy éve voltunk együtt, bejelentette, hogy elmegy. Azóta nem bírok megbízni az emberekben, s úgy vélem, hogy nem is érdemlik meg a kedvességemet. Hogy aztán kihasználjon megint valaki? Köszönöm, nem kérek belőle!- csóváltam meg elégedetlenül a fejemet, majd csak sóhajtottam egy nagyot. Régen gondoltam bele ebbe az egészbe, eddig a gonoszkodás túlságosan lekötött. -Évekig éltem a kábítószerekkel, s a lehető legtöbb illegális dolgok kipróbáltam már. Apámék csak úgy figyeltek fel rám, legalábbis én már ennek is örültem. Már amennyire tudtam örülni... 'A milliárdos lányát ismételten bedrogozva vitték el' és még hasonló szalagcímekkel futottam egy ideig a televízióban.- mondtam monoton hangon, majd ismételten levegő után kaptam, hogy folytatni tudjam az egészet. -A szüleim elköltöztettek Párizsba. Ott modell lettem, ráadásul sikeres. Az egyetlen dolog amelyben azt éreztem, hogy jó vagyok. Csak tudod ez idő közben. Amikor már nem tejfölszőke kislányként rohangálok egy labda után, hanem érett és komoly nőként keresem a kenyerem, mindebből kimaradtak a barátok. Nekem soha nem voltak! Mondjuk időm se lettek volna barátokra! A modellkedés közben letettem az ügyvédi diplomámat, s miután ezzel megvoltam, folyamatosan utazgattam! Tényleg nem tudtam volna barátokat szerezni...- magyaráztam neki továbbra is. Furcsa, hogy ennyit beszélek magamról, talán ezt még senki se hallodta ennyire részletesen. -A barátok nélküli élet pedig nagyon kitudja szívni az embernek az érzéseit! Ezért vagyok ilyen!- fújtam ki végül a levegőt, s az egész történetem végére értem, vártam mit lép erre John. Bár gondoltam, hogy elmondja majd a szent beszédet, miszerint már barátkozhatnék és nem kéne olyannak lennem, stb. De valahogy nem nagyon tudna megfogni az egész beszámolója majd, ezt előre tudtam.
|
-Tudod, hogy sosem erőltetném rád magam.-vigyorogtam hasonló pimaszsággal, mint Stella majd ismét felidéztem azt a bizonyos esetet Stellával.
Őszintén szólva, nem értettem Stella viselkedését, de igyekeztem ettől elvonatkoztatni és úgy tovább folytatni a társalgást.
-Nos, és kívánod tovább egyedül űzni az unalmad itt a városban vagy elkísérhetleg egy darabon?-mosolyogtam félszegen.-Hátha most jobban élveznéd szerény személyemet.-pillantottam Stellára.
-Mondcsak, miért vagy úgy nagy általánosságban ilyen goromba mindenkivel?-kérdeztem mikor már sétálni indultunk. Meg akartam már kérdezni, hátha kiszedek ezzel valami értelmességet belőle. Nem volt kenyerem a kertelés, úgyhogy igyekeztem a meglepetés erejével hatni az őszinte kérdéseemel.
|
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés