[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 Azon az estén egészen szomorúan lépkedtem el jason lakásáról. Fura volt, nem értettem bizonyos mozzanatait, egyszerűen tanácstalan voltam.
Miután kialudtam magam, másnapra már egészen kitisztult a kép. Számítottam rá, hogy így lesz. Sok mindennel voltam így,ha alszok rá egyet, megnyugodtam átértékeltem mindent. Aznap végülis vegyes érzelmekkel voltam a tegnapi incidens iránt. Viccesnek, röhejesnek tartottam az egészet, ugyanakkor ott voltak azok a megalázó megjegyzésk, amiket egyértelműen a "rossz élmények" fiókba helyeztem, de jason kedvessége, a mindezek előtt töltött idő mégis csak jó volt.
Aznap reggel nem szívesen zargattam volna, az anyjával volt beszéde. Megértettem volna ha akkor csak összefutunk, egy beszélgetésre, de nem így történt. Persze, még ezzel sem lett volna gondom, talán rá tudtam volna fogna magamban néhány mondvacsinált okra. De aztán nem jelentkezett.
Megijedtem nem értettem, mégis mi van?? Hát ennyi minden történ volna azután hogy Jason anyja távozott, és én még csak észre sem vettem?
Mikor néhányszor megláttam a folyosókon, az előtérben, ő eltűnt abban a minutumban, lelépett. Láttam rajta, hogy talán nem örül annak hogy "ott KELL hagynia", de túl nagy ellenvetést mégsem mutatott...
Ilyenkor rendszerint összeszorult a torkom és leálltam pár pillanatra az éppen aktuális tevékenységemmel.
Szmorú, mérges, dühös, és csalódott voltam egyszerre. Nem tudtam mit is érzek, csak hogy szörnyen nagy volt a hiányérzetem. Megszerttem nem tagadhatom. Hiányzott. Harmadnapra már letettem arról hogy megkeres majd, de ekkor mégis előtoppant.
Szia.-daráltam megszokottan, és nem eszméltem rá rögtön, hogy ki is köszönt nekem.-Épp a kulcsokkal bajlódtam, majd mikor végeztem rápillantottam az "idegenre".
-Jason?-akadtam meg, s inkább a magamnak intéztem a kérdést.
-Én is.-hebegtem és vágyakozva pillantotam rá. Végigmértem, látszólag minden rendben volt vele, sőt jó formában volt. A szívem hevesen vert, és alig tudtam a helyén tartani. Úgy hiányzott én nem is hittem volna hogy ennyire kínzó nélküle..Most történt ilyen először.
-Miért nem jöttél?-bukott ki belőlem a kusza kérdés.
-Úgy értem, nem baj, neem..csak féltem hogy valami történ.-helyesbítettem hirtelen, és visszafordultam az ajtóhoz mert újra be akartam zárni. Szétszórttá tett ez az egész...
|
Anne, az anyám már harmadik napja tartózkodott a hotelben és egyszerűen megőrített. Minden percben rajtam csüngött, egy szabad másodpercem se volt, hogy találkozzak Hollyval. Mikor szembejött a folyosón anyának hirtelen eszébe jutott hogy a parton, vagy bárhol felejtett valamit és visszarángatott magával. Próbáltam visszaoillantani a szőke lányra, de Anne egyfolytában rángatott és olyan gyors tempót diktált hogy esélyem se volt odamenni hozzá. Két napig még tűrtem, de harmad nap már leráztam azzal, hogy egy itteni haverommal találkozom és a táncterem felé indultam, mert már kettő óra múlt, és a lány már végzett. Ám mikor kilépett a teremből megtorpantam. Nem tudtam, hogyan köszönjek, hisz végülis félig meddig haragban váltunk el. Legalább is ő azt hihette hisz olyan furcsán reagáltam anya távozása után két nappal korábban. Magam sem tudtam hogy éreztem ebben a helyzetben. Végül mély levegőt vettem és hozzá léptem.
- Szia. Rég láttalak. - de nem mozdultam. Nem mertem megölelni, megcsókolni, nem tudtam mit érez Holly.
|
- Neked is. - mosolyogtam, majd kezeimet Holly arcára fektettem és hosszan megcsókoltam a lányt. - Nagyon ki vagyok. Másnapos vagyok és emelett hulla fáradt és mindjárt kiszáradok. - nevettem. - Ma annyira nincs kedvem szinte semmihez, ez az utolsó két hét csak rohanás volt. Mit akarsz ma csinálni? - míg a szőke lány válaszára vártam, megcsörrent az Samsung Galaxy S III telefon. Mikor a kijelzőre pillantottam elkomorodtam. - Csak egy perc. - azzal felvettem a telefont, de nem szóltam bele pár pillanatig. - Igen? - elhúztam a számat miközben a telefon másik végén fecsegő hangot hallgattam. - Csodálom, hogy egyáltalán feltűnt hogy nem vagyok otthon... fogadtam, hogy mennyi idő után hívsz. Hogy hogy hol vagyok? De ha ennyire érdekel, anya, Olaszországban. - a nő idegesen felemelte a hangját a vonal másik végén, mire én elemeltem a telefont a fülemtől és megforgattam a szemeim. Mikor befejezte a kiabálást, beleszóltam a készülékbe. - Kösz, hogy hívtál. Szia. - azzal kinyomtam.
|
Már egész korán fent voltam ahhoz képest hogy eléggé későn kerültem ágyba. Mindössze pár óra alvásra volt időm, de pár kávé után már ismét frissnek éreztem magam. Tudtam, hogy Jason ma benéz hozzám, habár semmi pontosat nem mondott, sejtettem, hogy viszonylag korán érkezik majd.Mikor kopogtattak, már visszaértem a konyháról ahol a mindennapi kávémért szoktam leosonni, és még kissé nyúzottan is igyekeztem tündökölni.
-Már vártlak.-mondtam magabiztosan mikor még nem volt szerencsém megpillantani Jason magas termetét. Nekidőltem az ajtónak majd úgy pillantottam rá.
-Jó reggelt.-vigyorogtam rá a néhány másodperces hallgatást megtörvén.
// tegyük fel hogy a ruhák jelen esetben nem márkásak és méregdrágák, csak simán tűrhetően néznek ki... xp Ja és bocsi a hülye linkelgetésért...><"//
|
Fáradtan nyitottam ki a szobám ajtaját a szobalány kopogtatására. Már kétszer elzavartam szegényt, így harmadjára már muszáj volt beengednem. Fáradt voltam, hisz tegnap este Hollyval elnéztünk egy szórakozóhelyre a városban és kissé elhúzódott a party. Egy kék egyszerű Chilo short volt rajtam, hozzá pedig egy fehér mintás pólót választottam. Mivel tudtam, hogy hosszú idő óta Holly végre szabadnapos, gondoltam meglátogatom így reggel. Már majdnem másfél hónapja voltam itt, így könnyedén kiismertem magam a szálloda kanyargós folyosói között. Végül két szintel lejebb az első emelet, az 1/d ajtaján kopogtattam.
|
 *Csak halvány mosoly szökött az arcára, amikor a kisfiú csak tovább rohant. Szülei nem igazán foglalkoztak a férfivel, tipikus gazdag család voltak akik nem ereszkednek le egy náluk szegényebb emberrel beszélgetni. Vajon neki se kéne ezt tennie? Elkéne inkább menni? Nem... Ő nem szokott ilyenekkel foglalkozni. Inkább hátra dobta hosszú szőke tincseit, s csak megcsóválta a fejét amikor John elkezdte játszani az értetlent.*
-Ha az a gond, hogy tiltja ezt a szabályzat...- *akadt el egy pillanatra a szava. Hiszen mennyi embert használt már ki, akinek tiltották, hogy egyáltalán a szemembe nézhessen. Ez is ilyen szituáció volt, de azért egy könnyed mosoly és plusz fizettség után mindenki megenyhül. Ha pedig a pénzről volt szó, akkor majd a nő megoldja ezt a gondot.* -...akkor hidd el, mindent elintézek!- *fejezte be a mondatot, amelyet az imént elkezdett mondani. Tényleg nem volt nagy gondd ezt elintézni, hiszen nem egyszer csinált ilyet. De ahogy látta John kissé félt az egésztől, talán a munkáját féltette. Megértette részben Stella az egészet, hiszen nem olyan környezetben él, ahogyan ő, de nem kellett aggódnia a férfinek, ezért is engedett magának egy bájos mosolyt.*
-Hidd el, jobban jársz ha jössz! Nem szeretem ha nemet mondanak nekem...- *világosította fel a férfit, mielőtt eltudna menni. Bár látta rajta, hogy nem szívesen, de beleegyezik. Biztosan sejtette, hogy Stella nem fogja könnyen feladni, s előbb mehet a dolgára ha elmegy a szobájába. Na meg ha most nem ment volna vele akkor a nő mindent megtenne, hogy kicsit megkeserítse a férfi életét, legalábbis erre a pár hónapra. Szerencsére John nem volt egy buta férfi... Körbe pillantott még utoljára majd csak elindult a lakosztálya felé, mögötte a férfivel.*
//Foly.köv.: Stella Roderick Pandora szobája (írtam oda is)//
|
 -A..........Mindenit!-*szitkozódott egész halkan a férfi.Nem mondhatott ennél cifrábbakat pedig tudott volna.*.-Semmi gond!-kiabált a gyerek után aki se szó se beszéd faképnél hagyta.*
-Köszi.-*nyögte ki Stellának aki végül lehajolt és segített neki. Kissé kiakasztotta a férfit ez a mai nap.*
-Tessék?-*kérdezett vissza meglepetten.*-Ajj Stella kérlek ne hozz ilyen helyzetbe.-*sóhajtott a férfi. Nem volt hülye nem most jött le a falvédőről. Ha valamilyen más szituációban tűnt volna fel Stella gondolkozás nélkül bele ment voln a a dologba. De nem tehette. Hiába volt gyönyörű és kívánatos, egyszerűen nem kockáztathatott.*
-Milyen szolgáltatást vennél igénybe?-*vett erőt magán és próbált nyugodt maradni. gondolta kitér akínos szituból, szokáso értetlenkedésével.*
|
*Mikor megpillantotta a tegnapi férfit csak egy játékos mosoly tűnt fel az arcán, amelyek a gondolatok idéztek elő a fejében. Számára most az volt az egyik legfontosabb, hogy a hétköznapokat amelyeket itt tölt, kicsit megszínesítse egy kis izgalommal. A legjobb megoldás pedig erre a férfi volt.*
-John...- *fordult a férfi felé aki elhaladt mellette. Bár nem tetszett neki, hogy nem állnak le vele beszélgetni. Amúgy se szereti az embereket, de akikkel szívesen beszél, azoktól elvárja, hogy egy kicsit megálljanak miatta. Tipikusan Elite 'tag' volt a nő, mindenben csak magát látta, s a pénz volt a legfontosabb számára. De így kell elfogadni ezt a helyzetet, már úgyse lehet megváltoztatni. De mielőtt bármit is tehetett volna a férfinek neki ment egy futkározó kölyök aki miatt az összes dolog amely a kezében volt, leesett a földre. Egy kárörvendő kacagás szakadt ki a nőből, de végül odament és segített összeszedni a dolgokat.*
-Szeretnék veled beszélni! A szobámban...- *csillantak meg szemei a férfi arcán, s közben próbálta palástolni a játékos vigyorát, melyből hamar rájöhetett, hogy mit akar. De igazából nem is volt baj, hamar a tárgyra akart volna térni egyébként is. Kíváncsi volt, hogy mit reagál erre a férfi. Bár döntése nem nagyon izgatta a nőt, mert mindenképpen becsábította volna a lakosztályába. Ha kell van pénzze, felajánlja azt. De valahogy volt egy olyan érzése, hogy nem kell majd pénzről beszélniük, a férfi hamar bele fog egyezni a dologba. Mondjuk Stella hamar észrevette, hogy nem olyan aki könnyen bedől mindennek, s rálehet venni valamire. Ki kell érdemelni a bizalmát, s csak utána tud bármit is megtenni valakiért. Viszont ő is férfi, s nem változik abban, hogy egy szép nő látványa ne nyűgözze le. Majd most meglátjuk, hogy mennyire bírja visszafogni magát, s tartani az elveit.*
|
*Kissé szórakozottan igyekezett, néhány kézilabdűval egyensúlyozva végig a folyosón. Eközben még a vállán pihent egy rakás törölköző. Ez volt a napokban a legnagyobb kihívás számára...(Idáig)
Vége volt az ebédszünetnek, hát kénytelen volt visszatérni a sok izgalmat nem tartogató munkájához.*
-Üdv, Stella.-*köszönt mikor meglátta a magas nőt. Szívesen cseverészett volna, dehát nem állhatott meg, hisz tele volt a keze.
Kénytelen volt lerázni egy biccentéssel. Igyekezett továbbegyensúlyozni a folyosón, ahol egyre többen gyülekeztek...*
|
*Ideje nagy részét reggel ismételten az edzés vette el. Kezdte megutálni ezt az egészet, legalábbis nagyon elege volt belőle, hogy formában kell tartania magát. De mondták már sokan, hogy a szépségért szenvedni kell. Ha ez az ára akkor megtesz mindent Stella, bár már kezd elege lenni az egészből. Most is éppen edzésről ment haza felé, s kivételesen nem a liftet használta hanem a lépcsőt, a lépcsőről meg az egyik leghosszabb folyosón kellett végig mennie. Bár így is gyönyörű volt, nem volt benne semmi hiba. Haja összevolt fogva magasan, lófarokba. Míg testén egy fekete rövidnadrág volt látható, amelyet egy szintén fekete párosítású felsővel vett fel. Az edzőterembe tökéletes volt, máshova meg így nem is lépett volna ki. Talán ezért zavarta, mert nem szereti a sportolása után így mutatkozni mindenki előtt. De itt nem voltak fotósok akiktől menekülne, ezért bátran, határozott léptekkel ment végig a folyosón. Közben figyelte a mellette elhaladó embereket, melyeknek tekintete rátapadt a magas modellre vagy éppen voltak olyanok akik összesúgtak a háta mögött. Ő erre csak egy ravasz mosolyt terített az arcára, amely lassan már kezdte felvenni a megszokott gonosz formáját. Talán ezért nem mernek hozzá szólni vagy éppen közeledni felé. Mondjuk ez hamar megmagyarázott mindent számára, de neki barátok nélkül is egészen jó élete van... Mondhatni, hogy mindent megkapott, kívétel a barátokat. De azokat a játékszerei, amelyeket 'elfog', helyetesíteni tudják.*
|
 *Dacosan veszi tudomásul, hogy a lány szinte meg se hallja amit mondd neki. Vallja, hogy nehéz kihozni a sodrából, mindent jókedéllyel fogad, de Cordeliának mégis sikerül némi fogcsikorgatást kiváltani belőle. De ezt hamar legyűri, s töretlenül vigyorog tovább a lassan távozó lányra.*
- Ööö. Rendben van, szép álmokat Csipkerózsika! - *vigyorog kajánul utána.*
- Még látjuk egymást! - * biztosítja felőle, majd sarkon fordul, hogy folytassa felfedezőútját. De azért még némiképp gondolkodik a lányon, annak rideg-támadó stílusán. Ritkán találkoznik ilyen személyekkel, általában mindnekivel jól kijön, s eldönti, hogy ez most sem lesz másképp, s előbb utóbb kicsikarja belőle. Persze ez jelenleg elég valószínűtlennek tűnik, de nem szokta feladni.*
// Lezárt kör. ~ Köszi a játékot Heydy, akkor majd esetleg máskor! ;) //
|
*Szinte meg sem hallja azt amit a fiú a fejéhez vág. Nem gondolkozik el rajta és ha bármikor megkérdeznék tőle, hogy mit mondott a másik, valószínűleg visszakérdezne, hogy mondott egyáltalán az valamit is a nevén kívül? Újra eszébe jut, hogy mennyire álmos és, hogy mennyire pocsékul festhet ebben a teljesen elgyűrt ruhában. Úgy dönt ideje visszamenni a szobájába, lezuhanyozni és átöltözni. Megkerüli a fiút majd visszanéz rá, és mond még pár szót.*
-Most rohanok vissza aludni, ha megbocsátasz. Szia! - *Mondja és már siet is vissza föl az emeletre, hogy ledőljön még egy kicsit és talán még egy-két órát tudjon aludni. A bőröndje igaz nehezebb mint azt gondolta volna, de végtére is nem okoz olyan nagyon nagy gondot, mert Cordelia már visszafelé rutinosabban, a lifttel megy vissza az emeletre. Amikor az ajtaja elé ér megkeresi a kulcsait és kinyitja azt. Bemegy és maga után jól bezárja az ajtót, hogy még véletlenül se tudjon újra bejönni bárki is. Lehuppan az ágyára és hanyatt fekve nem sokára elalszik. Ő ugyan nem vette észre, de az előbb majdnem rácsukta az ajtót a takarítónőre aki visszajött, hogy bocsánatot kérjen tőle.*
|
*Akaratlanul is győzelemnek könyveli el, hogy végre szót présel ki a lányból. Bár győzelemnek ez igencsak furcsa, de hát az ember nem mindig válogathat. Mindenestere nem küldték el, ami már fél siker.*
- Micsoda modor... - *jegyzi meg vigyorogva.*
- Tudod, sosem állítottam, hogy különböznék, de tévedsz, ha azt hiszed, hogy egyedül lennék. Én nem ijesztem el magam mellől az embereket - *mutat rá, komolyabb hangon. Zavarja a lány ítélkezése és ezt nem is rejti véka alá.*
- Amúgy meg talán arcban mérik a kitartást, hogy ennyire meg vagy róla győződve? - *teszi fel a kérdést. Nem, nem azt hiszi, hogy a lánynak egyáltalán nincs igaza, hisz megeshet, hogy ő valóban kitartóbb mint Caleb. De nem is ismeri, szóval lehet bármennyire remek emberismerő is, akkor se ítélje el első ránézésre. Legalábbis a fiú ezt a nézetet vallja, na meg az 'adok kapokét'.*
- Amúgy meg az én nézeteim szerint a gyengeség és a kitartás hiánya nem jár kéz a kézben... - *húzza össze a szemét.*
- De, lehet, hogy valóban igazad van, és gyáva vagyok amiért egyszerűen csak meg akarok ismerni valakit. Viszont, tudod... emberi kapcsolatok.... Nem árt ha van egy kettő. - *mondja vádlón, cinikusan. A lánnyal ellentétben, akinek arca mindvégig kifejezéstelen és nem árul el semmit annak érzéseiről, rajta gyakran kiütköznek ezek. És nem gondolja, hogy ez rossz lenne. Az érzelmeit, legyenek azok jók vagy rosszak, mindig inkább megmutatja mint szavakba önti.
Egyre inkább elgondolkoztatja a lány, hogy vajon miért viselkedik így, de nem tudja, mivle nem ismeri, hogy ez csak neki jár, vagy mindenkivel ilyen-e így nem tud dűlőre jutni őt illetően.*
- Caleb Leavins... - *árulja el ő is a teljes nevét, miközben kezet fog vele, mivel a lány is ezt tette, ezért így tartja illendőnek.*
|
*Megfordul és már el is menne, amikor a fiú mond valamit. Legszívesebben ráordítana, hogy hagyja már békén. De amikor az közli vele hogy kitartó, elmosolyodik. Eszébe jut valami, amit rögtön ki is mond, mielőtt átgondolná, hogy milyen következményei lennének a mondandójának. Őt igazán nem érdekli az, hogy valakit megbánt, csak azt nem tudja elviselni, ha őt akarnák megbántani.*
-Na látod! Ebben semennyire sem különbözöl azoktól az emberektől, akik csak mondják, hogy kitartóak és közben azt remélik, hogy az ember szíve megesik rajtuk, mert annyira gyengék és annyira egyedül vannak. De hagyj segítsek egy picit neked. Tudod, nem vagy annyira kitartó mint én. Különben is hányadik gyerek vagy? 3.? esetleg 4.? -*Mondta mindezt teljes nyugodtsággal az arcán, amiről tudta, hogy mások legszívesebben a hajukat tépnék. És azt is tudta, hogy nem nagyot tévedhet. Ahogy látja, hogy hogyan viselkedik a fiú, azt tudja csak leszűrni, hogy bizonyára az utolsó gyereke lehet a szüleinek és, hogy nem mindig kapta meg azt amit akart így mindig azt kell bizonyítania, hogy ő erős. Cordelia egyedüli gyerek, mégis tudta milyen érzés, ha valakinek állandóan bizonyítania kell, hogy mindenre képes és, hogy nincs akadály ami megállíthatná. Meg sem várja, hogy a fiú valamit mondhasson esetleg reagálhasson az előbbi kitörésére tovább folytatta, de most egészen más hang stílusban, ami valamelyest kedvesebb mint az előző, de igazán ezt sem lehet kedvesnek és együttérzőnek nevezni.*
-Cordelia. Cordelia Wayland.-*Mondja és kinyújtja a kezét, hogy kezet fogjon az előtte álló egyénnel.*
|
*Valószínűleg csak a makacssága az ami továbbra is arra készteti, hogy ne adja fel. Látja, legalábbis igen erős gyanúja van rá, hogy idegesíti a lányt, de ez nem zavarja különösképpen. Úgy van vele, az úgyis elküldi, ha megelégeli - na igen, még ennél is jobban, ő pedig addig csak tovább próbálkozik. Hogy miért is? Nem igazán talál rá választ, mivel a lányt egyre inkább gorombának találja, de azért egy darabig még nem adja fel. Nem igen ismer lehetetlent, ha az mégis játszani próbálna vele, bebizonyítja hogy semmi sem az.
Mosolyogva hallgatja a lányt, annak előbb spanoly, majd olasz szavait, ahogy a recepcióshoz beszél, s el is ismeri magában a nyelvtudását. A déli nyelvek neki sosem emntek valami jól...*
- Na jó... Csak engem nem bírsz, vagy mindnekivel ilyen vagy? - *szegezi neki a kérdést. Reménykedik a válaszban, de azért nem sok esélyt lát rá, hogy meg is kapja azokat, hiszen még a lány nevét sem tudja.*
- Mindegy melyik, akkor is adhatnál az embereknek egy esélyt - *a zsebeibe mélyeszti a kezeit, majd felhúzza a vállát, mintha ugyan ez nem az ő dolga lenne, és ezt tudja is, de azért próbálkozik jobb belátásra bírni a őt.
Lehet hobbinak is nevezni, vagy csak simán hóbortnak, szerette megfejteni az embereket. Ha ellenállásba is ütközött nem hatotta meg, sőt, lehet, hogy cska még jobban próbálkozott. Nem igazán hitte, az "ami nem megy nem kell erőltetni" elvet, szeretett próbálkozni. De persze, tudta hol a határ és senki után nem is fog pincsikutyaként rohangálni, ha nem látja értelmét.*
- Na de ha valóban ennyire nemkívánatos a társaságom, legalább arra vedd a fáradságot, hogy elzavarj. De szólok: kitartó vagyok ám. - *vigyorog kedélyesen.*
|
*A fiú végig követe Cordeliát a recepcióig, azonban a lány próbált róla nem tudomást venni és a megjegyzéseire nem válaszolgatni. Pedig szívesen mondott volna egy-két csípős megjegyzést, ami talán elrémiszti a fiút, de úgy határozott, hogy inkább nem szól semmit. A fiú valamikor csak a mondandója végére fog érni és talán egyszer megunja majd, hogy a lány semmit sem felel neki. Amíg a fiú elmondja a nevét és elkezd mentegetőzni, hogy erre van neki is dolga, ő oda sétál a recepciós asztalhoz és ráüt a kitett csengőre. Tudta, hogy a fiú hazudik, látta rajta, de most sokkal jobban lefoglalta az, hogy megtalálja a bőröndjét, minthogy ilyen jelentéktelen dolgokon akadjon fen. Pedig, ha nem fogadta meg volna magában, hogy egy szót se fog szólni a fiúhoz, most valami olyasmit mondana, hogy hogy mer neki hazudni? és talán egy szép hosszú monológot is eldarálna csak azért, hogy Caleb eltűnjön a közeléből. Azt hitte, hogy a csengő szóra rögtön lesz valaki, aki majd oda siet a pulthoz, de nem így történt. Körülnéz, hogy keressen valakit, aki netán tudna neki segíteni. Azonban erre semmi, szükség mert amikor visszafordul a pult felé észreveszi, hogy van bent valaki. Igaz, nem az akivel előző nap találkozott, de nem nagyon bánta, hogy nem azzal az ügyetlen recepcióssal kell beszélnie.*
-Jó napot!-*Mondja és talán ez volt, az egyetlen szó amit kedvesen intéz a recepcióshoz. Szépen, lassan próbálja elmondani, hogy a bőröndjei még mindig nem érkeztek meg és, hogy szeretné, ha nem keltenék föl máskor ilyen korán. Azonban egy idő után észreveszi, hogy a recepciós csak mered rá és nem tudja, hogy mi tévő legyen. Nem volt ebben semmi különös, hiszen Cordelia spanyolul beszélt, a lány miután elmondja az egész történetet csak akkor jön rá, hogy itt valószínűleg senki sem tud spanyolul, inkább az olasz nyelvet értik. Gyorsan elhadarja olaszul is amit előbb mondott spanyolul és várja a nő reakcióját, aki minthogy Cordelia minden adatott elmondott neki az előbb, rögtön intézkedik. Elmegy a raktárba, hogy megkeresse a lány holmijait és néhány perc múlva visszatér és oda adja a lánynak a bőröndjét. Cordelia mind eközben próbál nem tudomást venni a fiúról, aki követte őt.*
|
*Nem gondolja, hogy a lány ilyen heves irányváltoztatással reagál rá, de még mielőtt megfordulhatn a fejében, hogy a utána kapjon, nehogy lezúgjon a lépcsőn, az már újra megleli az egyensúlyát és neki szenteli a figyelmét. Bár utólag nem tudja eldönteni, hogy ez jó-e vagy rossz a saját szempontjából.*
- Hohóó, valaki bal lábbal kelt fel! - * jegyzi meg szemtelenül miközben a lány nekiesik a szavaival. Valószínűleg benne van a baj, hogy nem hatják meg a lány ellenséges szavai s a vigyor továbbra is ott ül az arcán.*
- Nekem nincsenek gyilkos hajlamaim... - *mondja ezt úgy mintha a lány e fajta hajlamainak a hiányában nem teljesen bízna, elmosolydva annak a befejeztelen mondatán.*
- De jóvá teszem ha gondolod - *ajánlja fel. Nehezen tudja elfogadni a lány stílusát, meg merne esküdni rá, hogy valóban csak rossz napja van és nem mindig ilyen elutasító és támadó.
Egy pillanatig megfordul a fejében, hogy hagyja elmenni, mikor az megindul lefelé a lépcsőn, de mivel akkor itt ragadna egyedül azt se tudva hol van, és ráaádsul, úgy gondolja, hogy ő valószínűleg tudja merre megy, jobbnak látja, vagy ha nem is jobbnak, de hívogatóbbnak, ha vele tart. Bár le merné fogadni, hogy ez a lánynak nem lesz ínyére, de nem tehet róla, néha szereti feszegetni az meber tűrőképességének a határait.
Ígyhát nekiiramodik, kettesével szedve a fokokat és ha már ott van be is muttakozik, feltéve ha utoléri.*
- Egyébként Caleb vagyok. És nem, nincs priuszom, meg pszichopata hajlamom, csak kíváncsi vagyok. - *von vállat, töretlen lekesedéssel.*
- Ne is vedd tolakodásnak, csak nekem is épp erre van dolgom. -
*Na persze ez nem teljesen igaz, de most már akár így is lehetne, ugyebár miért is ne.*
|
*Bezárja maga mögött az ajtót jól, hogy más rajta kívül ne nagyon tudjon bemenni. Főleg a szobalány, ha netán visszaakarna térni. Megfordul a fejében az is, hogy talán a nőnek van külön kulcsa az összes szobához, de elveti ezt a gondolatot, mivel ennek a valószínűtlenségét bizonyítani lehet azzal, hogy a szobalánynál Cordelia nem látott kulcsokat. Csak is arról lehetett szó, hogy este nem zárta be rendesen az ajtót. Körbenéz a folyosón és megállapítja, hogy valószínűleg a takarító már rég valahol melegebb tájakon van, ahol nem üvöltöznek vele. Elindul, hogy visszamenjen a recepcióra. A folyosó hangtalan és a nagy csendet, csak néhány kiabálás töri meg. A lány egy helyen megáll és elkezd hallgatózni.* ~Nem csak én vagyok az egyetlen akit felkeltettek~ *Állapítja meg magában, miután sikerült kiderítenie, hogy miről beszélgetnek azok akiknek a hangja kiszűrődik a folyosóra. Majd tovább megy, már majdnem a lépcsőnél jár, amikor valahonnan az előzőbbeknél hangosabb és tisztább hang szól hozzá. A hang irányába fordul és már készül rá, hogy valami csípős megjegyzést tesz, amikor a fordulás erőssége és gyorsasága miatt, elveszti az egyensúlyát és hátra esik. Reakció ideje mint mindig most is kiváló, a jobb lábát leteszi az utolsó lépcsőfokra és így sikerül elkerülnie azt, hogy leessen a lépcsőn. Szúrós szemekkel végig méri a srácot aki az előbb majdnem megölte őt. Persze csak ő gondolja így, semmi baja nem lett és nem is a fiú miatt esett el, hanem azért mert túl gyorsan akart megfordulni. Gyorsan véleményt alkot a fiúról, amit meg is tart magának, majd éles hangon elkezd kiabálni.*
-Mit képzelsz? Majdnem meghaltam! És békén hagynál? Mert én veled ellentétben nem vagyok...-*Azt akarta mondani, hogy bosszúálló, de tudta, hogy nem lenne igaz. Szeret bosszút állni, mindenkin aki csak egy kicsit is keresztbe tesz neki és aki csak egy kicsit is megbántja. Úgy döntött, mivel nem akar hazudni, inkább megtartja magának a mondat többi részét. Bosszúsan megfordul és leviharzik a lépcsőn.*
|
*Hamar belátja a tényt, hogy ha állandóan egy irányba fordul, akkor körbe körbe fog járni mint egy idióta, elveszett turista, így inkább úgy dönt megkeresi a lefelé vezető utat. Sosem a tájékozódó képességéről volt híres, a memóriája is gyakran cserben hagyta, de azt azért remélte, hogy a szobájához majd visszatalál.
Ám még nem is jut a gondolatmenete végére, mikor csörömpölést és némi kiabálást hall az egyik szoba felől, s akarva akaratlan arra veszi az irányt.
Meg is látja a zajforrást, a földön egy festmény hever amit épp akkor tesz vissza a helyére az egyik megilletődött szobalány, miközben egy női hang kikéri magának az ébresztőt. A szobalány hebegve-habogva siet el mellette a holmijával együtt, szegény valószínűleg ez nem az ő napja.
De valószínűleg a szobából kiszűrődő hang tuljadonosáé sem, mivel pár perc néma csönd után a csukott ajtó mögül egy némiképp kócos, barna hajú lény viharzik ki, gyűrött ruhája és hangulata, ami szinte vibrál körülötte, is arról árulkodik, hogy most kelt fel, ami egyáltalán nincs ínyére, csakúgy ahogy ezt a szobalány értésére is adta.
Caleb mindesetre lassít a léptein, ahogy a lány egyre közelebb ér hozzá, de még nem száguld el mellette.*
- A szobalány arra ment, ha a bosszút forralod - *szólal meg az egyik kisebb folyosó irányába mutatva és nem tudja megállni, hogy ne húzódjon vigyorra a szája.* - De nem hiszem, hogy ilyenen töröd a fejed... - *állapítja meg végül a lány arcát fürkészve.*
|
* Cordelia soha sem volt az a korán kelő típus. Most is csak dél körül ébredt fel. Tudott volna aludni még néhány órát, ha az a kétbalkezes szobalány be nem kopog hozzá. Az ágyában fekszik, amikor meghallja, hogy az ajtó kinyílik és egy alacsony fiatalnak mondható, szobalány ruhát viselő nő lép be rajta. A még mindig az alvás hatása alatt álló pontosabban fekvő lány megfog egy párnát és amennyire erősen csak tudja az újonnan belépő nő irányába hajítja. Az kitér a párna elől és mivel nem volt annyi ideje, hogy behozza a holmijait és maga után becsukja az ajtót, így a párna kirepül a folyosóra és lever egy képet a falról. A szobalány visszamegy a folyosóra és a helyére rakja a képet, továbbá fel veszi a párnát a földről és elindul, hogy visszarakja a helyére. Cordeliának eközben sikerült feltápászkodnia és összeszednie a gondolatait annyira, hogy rátudjon normálisan üvölteni a takarítóra.*
-Mit képzel maga? A csomagjaimat sem kaptam meg és most felébresztenek...-Hirtelen nem tudta, hogy hogy hány óra van. Gyorsan megfordul és megnézi az ágy mellett álló fiókon lévő órát és döbbenten látta, hogy még csak 11 óra 30 perc van. Gyorsan visszafordul a nő felé és folytatja azt amit elkezdett*
-...délelőtt.-*Mondta. Tudta, hogy a kiabálás hatásos lesz és, hogy a nő bocsánatért esedezve kihátrál a szobájából. Úgy történt ahogy gondolta és már pár pillanat múlva újra egyedül lett a szobába. Vesz egy mély levegőt és utána szépen lassan kifúja. Még neki is kellemetlen ez a reggeli kiabálás. Semmi kedve nincs hozzá, hogy megint üvöltöznie kelljen, de eszébe jutnak a ruhái és a bőröndje és már siet is ki a folyosóra, hogy utána lemenjen a recepcióra és szemre hányást tegyen, hogy ezt egy 5* hoteltől nem várta volna el és stb. Abban a ruhában van, ami tegnap is rajta volt és ez felettébb frusztrálja, arra már nem is mer gondolni, hogy milyen piszkos lehet, ha abban a ruhában aludt el még az este.
|
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
