|
A vendégkönyv jelenleg zárolva van, nem lehet hozzászólni.
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
 -Kreatív vagy.-mondtam egyszerűen majd újra visszatértem az élvezetek habzsolásához. Kezeim nem tétlenkedtek tovább.
- Mondtam hogy mindent kibírunk.-vigyorogtam igazán rosszfiús képpel Stellára. Épp én is kezdtem ruhái alá hatolnikézzel lábbal mindennel.
A mellék utca szerencsére elég kihalt volt, de semmi sem adott okott a nyugodtságra, főleg Stella vadító mindensége nem hagyott nyugtot. Derekánál fogva felemeltem kicsit, és a falhoz döntöttem. Már alapból is ebben a pózban szerencsétlenkedtünk egy ideje, de most intenzívebbé vált minden. Mindketten kikapcsoltunk és nem sok minden járt most az eszünkbe. Stella mindenemet feltüzelte már-már kezdtem kicsit állatiasan viselekedni, de végül idejében észbekaptam és lassítottam a tempón. Hisz nem sok érdekesebb rész volt ebben az egészben az előjátéknál, -aminek mellesleg már a vége felé közeledtünk.- de azért akadt egy két hasonló izgalmas is...
|
 Ajkaink ismételten összefortak, most John kezdeményezésére. Egészen vad, s vágyakozó csók volt ez. Mohón kapkodott az ajkaim után, s közben nem tudtam megállni, hogy ne simogassam a mellkasát. Kicsit elegem volt, hogy ennyire kitudja belőlem hozni a vágyat. Ezzel szinte már kínoz, mint a legelső alkalommal. De akkor nem kaptam meg, mondhatni, hogy még jobb is volt úgy. Nem kellett annyira vágyakoznom... Most viszont megcsókolt, s adott egy kicsi ízelítőtt az egészből, hogy milyen lesz majd közelebbi helyzetben.
-Ágy nélkül is megoldom a dolgokat, ha persze akad olyan alkalom...- vontam meg a vállamat, miközben egyik kezemmel ismételten vissza tértem a nadrágjához, azonban kikapcsoltam most rajta a gombot is. -Vagy annyira ragaszkodsz az ágyhoz? Nem is ez a lényegesebb kérdés... Hanem az, hogy kibírod 'hazáig'?- vontam fel a szemöldökömet miközben a nyakához hajoltam, s finoman végig simítottam a bőrén az ajkaimmal, majd végül finoman mégis kicsit vadul a bőrére haraptam.
|
-Igazad van Stella.-mosolyogtam félszegen a nőre, majd ismét heves csókváltásba kavartam magunkat. Mindeközben egyre jobban csigázott. Igazán értett ahhoz hogy kellőképp elcsavarja a fejem, és olyan dolgokra késztessen amikre idáig nem sokan voltak képesek.
-De valahogy el kell jutnunk az ágyba.-pillantottam Stella érzékien csillogó szemeibe. Izgalmat és vágyakozást véltem benne felfedezni. Létezne? Hogy ennyire kívánna már? Létezhet. Létezhet hiszen én is pont ugyanúgy vágytam már arra hogy magaménak tudhassam.. Minden módon. Talán már az első pillanataink erről árulkodtak? Lehet hogy egy kívülálló már megmondta volna? Annál hamarabb is minthogy bármelyikünk rájött volna? Lehet...
Engem most nem sok minden izgatott úgy igazán. Most nem biztos hogy Stellának hősszerelmes ódákat tudtam volna zengeni ha azt kéri. Egyébként ment volna, de most... most még a nevemen is gondolkodnom kellett. Már csak egy cél lebegett előttem és az az volt hogy másképp vegyem le a lábáról őt, szó szerint....
|
Nem örültem neki, hogy el kell szakadni az ajkaitól, de tudtam hogy nem kell egyfolytában lógni rajta, ígyis majd lesz elég időm erre. De vajon mennyi? Hiszen ő dolgozni fog, amíg én majd előszeretettel élvezem a napsütést a tengerparton vagy éppen a medencénél. Annyira könyörtelen, mégis az egyik felemet annyira nem érdekelte az egész, amely Johnnal történt.
-Sétálni? Annál izgalmasabb dolgok járnak a fejemben...- leheltem a szavakat az ajkaira, s közben élveztem a közelségét, melyet egy percre se szakítottam meg. Sőt, ha nagyon akart volna menni akkor se szívesen hagynám, bár bizonyosan erősebb lenne nálam így nem is lenne sok esélyem ellene. De próba, szerencse...
-Sokkal izgalmasabb...- a mondatom közben pedig a felsője alá fúrtam a kezemet, s körmeimmel egészen finoman végig karmoltam az izmos mellkasát. -Szerintem te is benne lennél!- vigyorogtam rá, majd kezeim mostmár nem a mellkasán játszadoztak, sokkal inkább a kezét fogtam meg. Jobb csuklója köré fontam ujjaimat, s felhúztam a kezemhez. Mutatóujját az ajkaimhoz tartottam, s játékosan végig nyalintottam rajta. Közben végig incselkedve néztem John gyönyörű szemeibe, amelyben észre vettem a vágyat azonban a tiltakozást is. Egyik kezemet levettem a csuklókáról, majd a nadrág széléhez tartottam, s bele akasztottam a nadrág szélébe.
|
-Nehéz... De nem lehetetlen.-vigyorogtam rá. Nem nagyon tudtam gondolkodni, most csak Stella járt a fejemben. Nem hittem hogy létezik ilyen... Kamaszként igazán nem érdekelt hogy az illető szőke,barna, vörös vagy göndör... A lényeg az volt hogy a végén ágybajutassam. Nem mondom, hogy egy Don Juan voltam, de nem volt gondom a nők beszerzésével. Akadt hogy egy-egy Stella helyzetéhez hasonlót is kifogtam..Azok perzse kétszer olyan izgalmasak voltak. Tilosban járni?! Nincs annál édsebb, és szórakoztatóbb. Nos, persze valahol még megbújt bennem ez az "én" is de ez igen mélyen lehetett. Azóta benőtt a fejem lágya és másra koncentrálok. De Stella.. ő talán kihozza majd belőlem újra a régi Johnt. Szerettem is meg nem is, pont úgy ahogy a mostani életformámat. Most több időm volt tanulni, több pénzt kerestem és talán elmondhatom hogy férfivá váltam... Régebben élveztem hogy szinte mindent megkaphattam, semmi sem érdekelt.. De talán ez kissé felszínes módja volt az életnek.
Végtérre ezt is eléggé élveztem.Főleg hogy Stellát már magam mellett tudhattam. Egy kis félsz maradt bennem azért de most ez háttérbe szorult. Gondolataimból Stella rántott ki.
-Lesz, lesz!-mosolyogtam ismét a nőre majd átadtam magam a csókjainak. Csókjainak melyek oly édesek voltak.
-Nincs kedved folytatni a sétát?-pillantottam rá.
|
Eléggé fura gondolkozás módom van, ez most is előjött. Hiszen most jöttünk össze -vagy mi is történt, de már azon gondolkozom, hogy mi lesz ha éppen ketté vállnak útjaink. Bár ezzel mégis csak számolnom kellett... Neki ott van a testvére, biztosan nem hagyná el. Ahogyan a családját sem. Viszont én utazok majd vissza Párizsba, s utána meg a világ más pontjára. Két lehetősége lehet: Az 1. megy a családjával és így szakítunk is. A 2. pedig, hogy velem jön és utazunk együtt. De mindenki tudja, hogy mit választana... Neki nem fontos az, hogy minél több pénze legyen. Nem érdekli, hogy hova juthat el. Mindennél fontosabb neki a család... Milyen furcsa, hiszen én a szüleimmel már hosszú évek óta nem is tartom a kapcsolatot. Egy halk sóhaj szakadt fel belőlem, hiszen a gondolatmenet most eléggé aggodalmassá tett.
-Olyan nehéz ez így...- suttogtam neki, miközben végig simítottam az arcán. Hiszen én fölötte állok, ő pedig csak egy személyi edző. Ezzel nem akarom lenézni -sőt én nem is nézem le-, csak ha kitudódik akkor megint csak a címlapokon leszek. Mondjuk mi baj lehet belőle? Eddig se törődtem mások véleményével, maximum most se fogok. Csak a szállodában se szabadna nagyon együtt lennünk. Hiszen Johnnak ott van, hogy nem állhat közelebbi kapcsolatban a vendégekkel. Mi pedig úgy érzem, hogy nagyon is közelebb álltunk egymáshoz, mint vendég-edző viszony.
-De majd lesz valami!- erőltettem magamra egy mosolyt, s ezzel a mondattal inkább magamat akartam győzködni, hogy semmi rosszat nem követek el. Inkább élveznem kéne, hogy megint valaki szeret és, hogy én is szerethetek viszont. Szájához hajoltam, s kissé mohón, de azért lágyan az ajkaira tapadtam. Egyszerűen csodálatosak voltak az ajkai, mintha mindig arra várnának, hogy csókoljam. De ha kéne meg is tenném. Nem egy olyan jött-ment csók ez, hanem végre olyan amelyre mindig is vágytam.
|
-Stella, jobb lenne most nem ezen törni a fejed.. Kitalálunk valamit, ígérem.-mondtam és végigsimítottam vállán, majd karjain, végül számhoz húztam kezét hogy csókot nyomjak rá.
-Koncentrálj kicsit a jelenre végre.-mosolyodtam el halványan és elsimítottam hosszú szőke tincsét az arcából. Mostmár igazán elmondhattam, hogy Stella minden porcikája az enyém, és teljesen nyeregben éreztem magam. Nem hittem volna hogy végül így végződik ez a kis városnézés, de kétségkívül Stellát éreztem a legszebb darabjának Olaszországnak. Bár, nem igazán tudtam most a jövőre koncentrálni, már előre élveztem azt a sok mindent amit Stella és én fogunk csinálni az elkövetkezendő pár hónapban. Nem agyaltam tovább azon, mi lenne ha mégsem lenne jó vége a dolognak. Csak bíztam abban hogy nem véletlenül hozott össze vele a sors.
Igen heves érzelmeket hozott ki belőlem a nő, s ez még új volt számomra. Persze akadt már hogy valakit hasonlóan csókoltam, de az nem ilyen helyzetben hanem vízszintes pózokban történt, és más szitu volt az egészen biztos. Tehát furcsálkodtam még saját magamon is, de betudtam annak, hogy ez más lesz most, azért ilyen más már most is...
Hogy szerelmes, vagy csak felhevült voltam-e azt nem tudom megállapítani, de azt tudtam, hogy valódi érzelmek is állnak mögöttem. Nem esküdtem volna arra hogy ez már most szerelem, de biztos voltam benne hogy lehet még belőle az.
Hisz már az első pillanatban is megvolt a szikra, de most adtunk neki egy kis kakaót.....
|
Örültem, hogy ő is átölelt. Ezek szerint megbízott bennem, ez pedig nagyon sokat jelentett nekem. Sokkal többet, mint talán az a szerelem, mely régen akkora lyukat fúrt a szívembe, hogy nem lehetett betemetni. Most viszont mintha megint csak egyszerűen betöltötte volna az űrt John. Mintha már nem lenne ott semmi, csak egyszerűen újra ugyan olyan lenne a szívem. Természetesen hülyeség volt, hogy a szívünkkel vagyunk szerelmesek. Nem megállapított tény. Sokkal inkább ellehetne mondani az agyra, mely nagyobb szerepet játszik abban, hogy ki tetszik meg nekünk, s mikor érezzük a szeretet. De ez egy lényegtelen téma, amelyre felesleges lenne kitérni... Sokkal inkább foglalkoztatott, hogy most itt lehetek vele és ölelhetem. Egy kis mellékutcában, a falnak dőlve, de mégis az egyik legszebb emlékek erről a helyről, ebben már biztos voltam.
-Olaszország után mi lesz? Indulok vissza Párizsba, utána pedig utazok megint a munkáim miatt...- húztam el a számat, s közben az íriszeibe fúrtama tekintetemet. Milyen régen vágytam már erre a közelségre. Mondjuk akkor ellehetet mondani, hogy csak játékszerként tekintettem rá. De valljuk be, hogy az egyik legjobb játékszer volt, akit kaphattam. De most már az érzelmeim irányítottak. Amelyek ködös utakon jártak, de éreztem, hogy kell nekem ez a férfi. Kell minden egyes porcikája. Hiszen olyan számomra, mint az életfontosságú víz, mely után epekednem kéne annyira kivoltam eddig száradva.
|
-Félreértessz!-mondtam kissé túl szenvedélyesen, a csók után.- Abban biztos vagyok hogy mit érzek, de abban nem hogy te nem játaszanál-e ki!-magyaráztam. Ami a csókot illeti akaratos volt, de nem erőltetni akartam, hanem végre magamhoz közel tudni a nőt. Kissé elgyengülten hagytam hogy ő kezdeményezze az ölelést. Mit is éreztem akkor? Nehéz lenne elmondani. Nehéz mert úgy véltem ez volt Stella fordulópontja. Úgy, olyan őszintén ölelt meg, hogy abban a pillanatban azt is képes lettem volna elhinni hogy házivizilovakat tart a szobájában. Viszontoztam za ölelését, és megcsókoltam a nyakát.
-Tudom.-volt a válaszom.-Mostmár.-tettem hozzá magabiztosan.
A mai délután alkalmával, elragadtak az érzelmeim. Ma csak ők vezéreltek, és én engedtem nekik. Minden porcikám Stellára koncentrált, és abbahagytam az értelmetlen agyalást, és csak a legjobbakra gondoltam. Megválzozna az életem?Talán... De el kell ismernem ilyen heves ellenkezést, és egyben akarást soha senki iránt nem éreztem. Mostanra persze győzött az akarás, és átengedtem magam a pillanatnak. Stella úgy ölelt, és húzott, olyan szeretetéhesen ahogy senki más. Szüksége van rám, és én mindent meg akartam neki adni, és megmutatni hogy bízhat bennem.
-De remélem tudod hogy ez fordítva is így van.-szóltam hozzá kicsivel később ugyanolyan hangon.
|
Johnon látszott, hogy tényleg csak vergődik köztem és a játékom között. De miért is? Hiszen már lemondtam a játékról... Most már teljesen komolyan gondolok minden egyes szót, érintést. Nem értem mi ütött belém. Szerelmes nem voltam, úgy véltem az ember csak akkor lehet szerelmes hogyha már együtt van egy emberrel egy ideje. Akkor alakulhat ki szerelem, ha már tényleg mindent feladnánk érte. Addig csak szeretet létezik... Nem baráti, de nem is olyan mint a szerelem. Csupán csak szeretet. Ezt így szavakba önteni nehéz is lenne, sőt nem is tudom. De valahogy így érezhettem most. Szeretem őt, viszont mindig mintha valami visszahúzna. Talán az, hogy nem vagyok biztos abban amit érzek. Vagy egyáltalán, hogy én ilyen érzelmeket tudok még táplálni valaki iránt.
Hirtelen félbe szakadt a gondolatmenetem, hiszen eléggé furának tűnt a csókja. Nem úgy gondoltam, mint akinek rossz volt. Csak éreztem benne, hogy mégse szívesen csinálja ezt, mintha erőltetné a dolgokat. Kezeim először a már megszokott mozdulattal jártak el, s végig simítottam a nyakán majd a mellkasán is, de ezzel a mozdulattal ellöktem magamtól.-John, addig nem kell a csókod, amíg nem tudod magadban tisztázni az érzelmeidet!- magyaráztam neki. Komolyan úgy éreztem magam mint egy kislány, akinek már számos barátja volt, de most akarná elkötelezni magát, mégis olyan gyerekes volt ez a viselkedés mindkettőnk részéről.
Mély levegőt vettem, majd ismételten magamhoz húztam őt. Átöleltem őt kicsit bátortalanul, de a végén már biztosan öleltem. -Megbízhatsz bennem, ígérem!- suttogtam neki hallkan. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, egyszerűen csak előtörtek az érzelmeim, amelyek már évek óta ott ragadtak legbelül, egy kis börtönben. S arra vártak, hogy végre kiszabaduljanak. Hát tessék... Útjukra eresztettem őket, s engedem nekik, hogy arra menjenek, s vezessenek amerre jónak látják. Egészen furcsa volt ez a gondolatmenet, legalábbis arról, hogy az érzelmeim vezetnének. De újítani kell néha... Talán most jött el az ideje.
|
- Mit vársz tőlem? Egy fél napot adsz hogy döntsek minden felől, és kiismerjelek?-húztam vissza a falhoz Stellát, mert most épp ő akart indulni.
-Tudod, könyebb ha nyílt lapokkal játszunk..-vizslattam és igyekeztem úgy elé kerülni hogy ne tudjon egykönnyen elmenekülni.
- Neked könyebb dolgod van, mert nem vagyok olyan érdekes, mint te.-pásztáztam Stella minden egyes porcikáját.-De te sem veszel észre semmit, valljuk be. És te sem ismersz engem.. ahogy én sem téged. Ezt el kell ismernünk.-húzódott egy halovány mosoly ajkaimra.
-Észre sem veszed, hogy nem tudok már úgy és annyira ellenálni neked mint az első alkalmakko?!. Ez nem lehet véletlen. Félek, hogy csak játszadozol, s ezért nem tudok kellőképp fegyelmezett lenni, Stella. Hiszen egyre csak ezt hangoztatod, s közben szemrehányást teszel amiért nem megyek bele...
Megint olyan közel kerültünk egymáshoz mint az imént s megint alig bírtam uralkodni magamon. Minden fegyelem elhagyott, s talán ez lesz a vesztem.. Egy kissé akaratos csókot kapott tőlem a nő, s közben beszívtam kellemes illatát...
|
Tudtam, sőt éreztem, hogy nem kéne ebbe az egészbe bele menni. Pontosan ezért is tudtam normális döntéseket hozni. Johnnal ellentétben én nagyon is tisztán tudtam látni ilyenkor is, s nem vakított el semmi. Bár bevallom, volt hogy néha megingottam én is. Volt, hogy fogalmam sincs mit kéne tenni. Dehát ez elég ritkán fordult elő, meg mondjuk nem is ilyen helyzetben, hanem más dolgokról volt szó. De a lényeg, hogy abban is döntéseket kell hozni. A döntéseink pedig megalapozhatják a jövőnket, vagy éppen visszahúzhatnak a mélybe, s mindent újra kéne kezdenünk.
-Ha nem vetted volna észre John, ez az igazi énem... Az aki ugrana minden egyes szavadra. Az akinek bármit mondasz, elviseli. Az akivel jókat nevethetsz. Az aki minden egyes percben elcsábítana, mégis szeretne közben. Nem vetted észre az apró dolgokat amelyeket mutattam feléd...- húztam el a számat, s kissé fájdalmas is volt ez az egész, amely miatt percenként mély lélegzetvételre szorultam. -Ha ezeket nem veszed észre, nem is tudsz belém szeretni...- csóváltam meg a fejemet rosszallóan majd elindultam folytatva az utamat. Nem igazán érdekelt így a férfi. Én kitártam neki a lelkemet, s mindent elmondtam neki. De ő szinte semmit nem vett észre ebből. Vagy nyílván csak azt gondolta, hogy játék az egész. Mondjuk igaza is van, hiszen ezt már belé tápláltam, hogy én csak játszadozok a férfiakkal, s ő se lenne más. Nem tudom mit vártam tőle. De még inkább nem tudom, hogy mit vártam magamtól...
|
Nem sikerült kitisztulnia a fejemnek, haza akrtam menni hogy átgondolhassam a dolgokat, mert félő, hogy imét elgyengülnék jelen állapotomban. Tény , hogy Stella valódi érzelmeket keltett bennem, de tartottam attól hogy hülyét csinálnak belőlem, túl sok ilyen futó kalandom volt már.
Mikor utánam nyúlt, kissé meglepett és ezért egy pillanatig elvesztettem egyensúlyomat, és visszábbléptem egyet, de utána már megálltam a lábamon, így volt köztünk kb. egy méter.
Tekintetét kutattam.
-Hát akkor mutasd meg az igazi éned Stella. Értsd meg... ha én most belemegyek ebbe az egészbe akkor kockáztatok, nem is kicsit. - kerestem pillantását.- Ha én megteszem neked is meg kell.- vágtam igen komoly arcot. Felvázoltam előtte a helyzetet. Közben nem igazán gondolkodtam, vagy szedtem össze magam, csak daráltam ami jött. Fura volt ez az egész, minden porcikámmal akartam a nőt, de ugyanakkor minden porcikám hevesen ellenkezett ez ellen.
Mi lesz ebből? Se veled se nélküled kapcsolat? Hát pont nem ez kell nekem...
|
Borzalmasan idegesített, hogy nem kaphatom meg ismételten azt, akire vágyakozok egy ideje. A csók pillantában mintha én irányítottam volna kedvemre mindent. Azonban most megint mintha megremegett volna alattam a talaj, s mindent elvesztettem. Újra kell építenem majd azt a bizalmat, s most a falamat is kissé leromboltam amelyet magam köré húztam fel. Elhúztam a számat még a gondolaton is, majd amikor ellépett John, megragadtam a karját, s visszahúztam már amennyire lehetett. Nem voltam az a nagyon erős, ő pedig mégis csak egy személyi edző. Pontosan ezért nem lehettem olyan közel hozzá most, talán volt köztünk egy méter is, de megelégedtem ezzel is. -Fogalmad sincs, hogy mit érzek igazán érted! Nem futottam volna érted, most se beszélgetnék veled, hanem csak gúnyos megjegyzésekkel elüldöztelek volna magam mellől. De semmit nem tudsz az igazi énemről John! Nem tudod, hogy milyen finoman tudok érinteni valakit. Fogalmad sincs arról, hogy mennyire ragaszkodok. Ebből kifolyólag pedig iszonyatosan féltékeny tudok lenni néha...- mosolyodtam el kissé zavartan a legutóbbi mondaton. Hiszen azt az egy embert akit szerettem, soha nem akartam elengedni magamtól. De elég jónak se éreztem amgam hozzá. Pontosan ezért féltem. Féltem, hogy valaki mással jobbakat nevet, hogy már nem szeret úgy, mint régen tette. Féltékenység... Valaki szeretni kell ahhoz, hogy ez az érzelem kialakuljon.
~Milyen jó lenne ha újra csak érezhetném azt az érzelmet is...~ gondoltam magamban majd csak megráztam haloványan a fejem, hogy felejtsem el ezt. Komolyan nem tudok lassan magamon se kiigazodni. Az egyik percben még bunkó és érzéstelen dög tudok lenni, míg a másikban egy bújós kiscica akinek kell a figyelem.
-Egyébként meg élveztem, de sokkal jobban mint a többi csókot, amelyet kaptam az életemben! John, fogd fel, hogy nem csak egy személyzeti tagnak tekintelek. Nem egy férfinak, akivel jól ellehet játszadozni. Bevallom, számos alkalom volt, amikor megfordult ez a fejemben, de a csóknál nem ez vezérelt!- mondtam neki teljesen komoly hangon. Azonban most a komolyság mellett nem volt az a nyugodság. Féltem, hogy most mi lesz. Kiérdemelte volna a barát szerepét nálam, de lehet, hogy most örökre elveszítettem ezzel. Nem tudom... Jelenleg minden olyan zavaros volt számomra.
|
Mondatának minden egyes szava jeges tőr volt felforrósodott testemnek.
- Neked talán ismét CSAK EGY csók volt.-horkantottam és fancsari, keserű mosoly húzódott számra.
-Pont ezért nem tudok megnyugodni és folytatni, Stella.-mintha már nem gondolkodott volna oly agyafúrtan ahogy ezelőtt pár perccel tette. Kezdett kivilágosodni előttem a kép.
Nem erre vágytam, világos hogy Stella nem akar többet. Nem is kell. Szeretni akarok valakit, de nem feleslegesen pazarolnám érzelmeimet. Ő talán már kiéget (ilyen téren) és nem akar már semmit. de nekem nem voltz még szerencsém megtapasztalni azt amiről ő mesélt, és épp ezért vágyom erre.
- Tudod Stella.-mondtam emelt hangon, és felé fordultam, hisz idáig még mindig háttal álltam neki.
-Ha nem törődnék az érzelmekkel, akkor nem éreznéd jól magad, elhiheted. Kezdj részeg 17 évesekkel és azok biztos kielégítik az ilyesfajta vágyaidat.-morgolódtam.
-De igazad van,. Jobb lesz ennek egyszer s mindenkorra véget vetni, és nem kínzom magam tovább.-fujtattam, kicsit magamnak is célozva a mondataimat. Ekkor eszméltem fel, s néztem végig újra Stellán. Talán elégedettséget láttam az arcán vagy csak képzltem?
-Úgy látom mindenestre te élvezted.-csóváltam meg fejem majd ismét ellépdeltem. Kezembe temettem arcom és sóhajtottam egyet. Ideje lenne hogy kitisztuljak, de nem igazán ment.
-Jobb lenne hazaindulni.
|
-Ahogyan a többi férfinek sem erőssége ilyenkor, meg úgy általában...- vigyorodtam elpimaszul, s közben élveztem ahogyan néha összeérnek az ajkaink, legalábbis a beszéd miatt. Na meg néha erősebben húztam is magamhoz, mert éreztem benne, hogy tart tőlem. Pedig nem harapok, csak egészen szerény kéréseim vannak felé. Nagyot sóhajtottam, amelyet éreztem is, legalábbis ahogyan John szájáról visszaverődött a forró lehelet. Játék! Jutott egyből eszembe, s talán ezért is akartam kapni az alkalmon. Azonban valami ott motoszkált bennem még mindig...
Ajkai puhasága szinte elvarázsolt. Nem volt az a hosszú csók, sőt egészen rövid ideig élvezhettem ezt a közelséget, amely miatt egy halk morgás is hallatszott tőlem, mert még szívesen csókoltam volna őt. Nem csak az ajkait, de a nyakát, a mellkasát, egyszerűen mindenét. De ő mégse engedte, mint ahogy várhattam volna. Azonban abban a pár másodpercben teljesen elvarázsolt. Annyira, hogy mohón kaptam volna utánuk, de nem akartam. Szenvedni akartam látni őt? Egy kicsit... De valahogy mégis másképpen akartam az elkövetkezendő percekben, órákban tekinteni rá. Barátság extrákkal? Megfelelő cím lenne ennek az egésznek. Mondanám neki, hogy szeretni fogom ameddig tényleg nem kell elhagynom Olaszországot, mégis tudni fogja, hogy ez nem lenne igaz. Én egyszerűen már nem voltam képes a szeretetre, nem ment nekem. Egy olyan érzés volt amely fájdalmat is okoz, nekem legalábbis. Amúgy is a szerelemben soha nem bíztam meg. Múlandó dolog, amelyeket soha nem szerettem... Ezért is nem értem, hogy John miért akar szerelmes lenni.
Egy halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, miközben én még mindig nyugodtan dőltem a falnak, s tekintetemet a férfire tapasztottam. -Nyugodj már meg! Csak egy csók volt...- vontam vállat vigyorogva, bár éreztem, hogy ezt most nem kellett volna. Pontosan azért, mert még lett volna lehetőségem arra, hogy az ágyamban kössünk ki. De ezzel a mondattal mintha elástam volna magam a föld legmélyebb pontjára.
-Csak egyszer engednéd el magad, sokkal könnyebb dolgom lenne! Ahogyan neked is... Nem kéne törődnöd az érzelmeiddel, hanem csak menni kéne az árral. Egyetlen egyszer! Te is jól érzenéd magad, s most is csak kínzod magad.- mondtam neki, bár már teljesen komoly hangon, s a vigyor is eltűnt az arcomról. Nem volt bennem érzelem, illetve egyetlen egy. Az is fájdalom volt, amiért még nem pipálhattam ki. Mondjuk egyre jobban azt éreztem, hogy nem ez okozza a fájdalmat, hanem sokkal inkább, hogy nem csókol vagy éppen nem ölel át.
|
-Ahogyan a többi férfinek sem erőssége ilyenkor, meg úgy általában...- vigyorodtam elpimaszul, s közben élveztem ahogyan néha összeérnek az ajkaink, legalábbis a beszéd miatt. Na meg néha erősebben húztam is magamhoz, mert éreztem benne, hogy tart tőlem. Pedig nem harapok, csak egészen szerény kéréseim vannak felé. Nagyot sóhajtottam, amelyet éreztem is, legalábbis ahogyan John szájáról visszaverődött a forró lehelet. Játék! Jutott egyből eszembe, s talán ezért is akartam kapni az alkalmon. Azonban valami ott motoszkált bennem még mindig...
Ajkai puhasága szinte elvarázsolt. Nem volt az a hosszú csók, sőt egészen rövid ideig élvezhettem ezt a közelséget, amely miatt egy halk morgás is hallatszott tőlem, mert még szívesen csókoltam volna őt. Nem csak az ajkait, de a nyakát, a mellkasát, egyszerűen mindenét. De ő mégse engedte, mint ahogy várhattam volna. Azonban abban a pár másodpercben teljesen elvarázsolt. Annyira, hogy mohón kaptam volna utánuk, de nem akartam. Szenvedni akartam látni őt? Egy kicsit... De valahogy mégis másképpen akartam az elkövetkezendő percekben, órákban tekinteni rá. Barátság extrákkal? Megfelelő cím lenne ennek az egésznek. Mondanám neki, hogy szeretni fogom ameddig tényleg nem kell elhagynom Olaszországot, mégis tudni fogja, hogy ez nem lenne igaz. Én egyszerűen már nem voltam képes a szeretetre, nem ment nekem. Egy olyan érzés volt amely fájdalmat is okoz, nekem legalábbis. Amúgy is a szerelemben soha nem bíztam meg. Múlandó dolog, amelyeket soha nem szerettem... Ezért is nem értem, hogy John miért akar szerelmes lenni.
Egy halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, miközben én még mindig nyugodtan dőltem a falnak, s tekintetemet a férfire tapasztottam. -Nyugodj már meg! Csak egy csók volt...- vontam vállat vigyorogva, bár éreztem, hogy ezt most nem kellett volna. Pontosan azért, mert még lett volna lehetőségem arra, hogy az ágyamban kössünk ki. De ezzel a mondattal mintha elástam volna magam a föld legmélyebb pontjára.
-Csak egyszer engednéd el magad, sokkal könnyebb dolgom lenne! Ahogyan neked is... Nem kéne törődnöd az érzelmeiddel, hanem csak menni kéne az árral. Egyetlen egyszer! Te is jól érzenéd magad, s most is csak kínzod magad.- mondtam neki, bár már teljesen komoly hangon, s a vigyor is eltűnt az arcomról. Nem volt bennem érzelem, illetve egyetlen egy. Az is fájdalom volt, amiért még nem pipálhattam ki. Mondjuk egyre jobban azt éreztem, hogy nem ez okozza a fájdalmat, hanem sokkal inkább, hogy nem csókol vagy éppen nem ölel át.
|
-Beszélgetni.. Nem, erről nem szeretek beszélgetni.-fujtattam, s közben arca minden részét, felváltva szugeráltam. Mit is várok, akarok? Magam sem tudtam...
Figyeltem és egészen örökkévalóságnak tűnő pillanatokig bámultam a nőt. Most engednem kéne, vagy sem?
Élveztem most minden érintését Stellának, de tudtam hogy ismét csak magamat csapnám be ha most belemennék.Ugyanakkor be kell valljam izgalmas volt ez az egész, s kezdtem elveszíteni a fejem... Az arcunk sokkal közelebb került most hogy magához húzott. Figyeltem, minden mozdulatát, s érzelmeit próbáltam leolvasni ezekből.
-Ilyenkor nem erősségem a gondolkodás, vagy az eszem használata.-válaszoltam viszonlyag összeszedett mondattal Stellának.
Nem tudom mennyi időt töltöttünk ilyen pózokban, de végül egy váratlan pillanatban úgy éreztem engednem kell. Magamhoz húztam és valami csókszerűséggel jeleztem hogy az a szikra, ami kell az megvan köztünk. Nos, időérzékem most sem volt toppon, nem tudnám megítélni meddig tartott de véget is én vetettem neki Nem ment ez nekem. Jó, sőt csodálatos de Stellán nem véltem felfedezni, hogy bármi különlegességet érzett volna.
-Nem fog menni.-léptem el tőle és beletúrtam a hajamba. Hátat fordítva tettem pár lépést, s igyekeztem átgondolni tetteimet. Hiába van meg az a bizonyos kémia, az eszem azt sugallta hogy egy idióta vagyok csupán már azért is mert ennyire beadtam a derekam. Ez van... Elgyengültem,. Végülis ha így folytatja simán kipipálhat...
~Gratulálok, John ismét megmutatkozott, mennyi tartás van benned.~
|
-Lehet, hogy nem volt szó... De akkor most már arról is kell beszélnünk!- mosolyogtam, miközben hol az ajkait csodáltam íriszeimmel, hol pedig a férfi szemébe néztem mélyen. Igazából most kicsit engem is összekavart. Azt hittem, hogy egyből majd elakar tolni magától, ehelyett most hagyja magát. Mi ütött belé? Vagy végre megjött az esze, s élvezi egy kicsit az életet?! Nem tudom, de kicsit most engem is összekavart ezzel. Nem ezt vártam, nem erre voltam felkészülve. De én se voltam az az elveszett nő, hamar feltalálom magam az ilyen helyzetekben is.
Hirtelen azonban váltottunk, s már ő nyomott a falnak. Tetszett, túlságisan is tetszett ez a helyzet. A probléma ezzel az, hogy ha valami nagyon tetszik azt megakarom kapni. Ráadásul itt volt előttem a lehetőség. De mondjuk egészen jó vagyok a játékokban, s abban hogy minél tovább húzom valakinek az agyát. -Megjött az eszed, John?- vigyorodtam el, miközben kezeim észrevétlenül felkúsztak a mellkasát simítva, egészen a nyakáig melyet átöleltem. Így legalább jobban magamhoz húzhatom, s sokkal kényelmesebb is.
|
 -Na nehogy.-vigyorogtam és figyelmem ismét messzire kalandozott. Továbbara is kitartóan agyaltam azon mi is ilyenkor a helyes teendő, vajon mik is Stella valódi szándékai. Be kell valljam kellőképp elgondolkodtattott ez a nőszemély. Hamarosan azonban megérkezett egy elég egyértelmű válasz Stella részéről. Kétséggkívül egy újabb játékszer vagyok,... Viszont akkor nem értettem minek kellett ez a körítés mellé. Hisz ha még mindig csak ilyen szándékkal közeledik, akkor mindketten tudjuk nem megyek bele. Ha már mindenképp akar valamit az imént a szemembe hazudhatott volna, s lehet hogy még be is dőlök neki.. de nem tette.
-Kicsi ez, kicsi az.-mondtam zavartalanul immár a falnak döntve. Az az egy szerencsém volt hogy ha nem is nagyon, de magasabb voltam (Hál'Istennek) nála. Már csak az kellett volna hogy "alulmaradjak" igazán vicces látvány lett volna.
-'Amazról" nem volt szó-vigyorogtam Stellára. nem volt rossz próbálkozás, amennyiben azt akarta elérni hogy mégjobban összezavarodjak. Szerencsére az ilyen helyzeteket viszonylag jól kezeltem.
-Tudod nem igazán bírom ha a nő irányít...-célozgttam , majd a következő pillanatban átlendíttem magunkat, s már ő dőlt a falnak. Nem közeledtem hozzá ennél jobban, csak épp nekidöntöttem, s"lefogtam", ottartottam. Ami az irányítás dolgot illeti, tényleg ki nem állhattam ha túl domináns a partnerem... Nos, így átgondolva egészen furcsa volt ez a nő. Igazán érzéki, ugyanakkor hol goromba, elutasító, hol pedig imádnivaló. Miért csinálja ezt? Nem értettem.
|
[94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Frissítés