Új bejegyzés Frissítés

2012.08.09. 13:37 Lyn

Hallottam az érkezőt, a lépteit, és az egész olyan volt a fejemben, mintha dübörgött volna től a ház. Felé fordultam, amint elég közelinek éreztem, és némi álmos, fáradt pislogással próbáltam beazonosítani. Nem a személyzet tagja az biztos, mert őket nagyjából már ismerem, legalábbis arcra biztos, de ez a lány, a szőke hajával, a figyelemre méltó magasságával, és leginkább az öltözködésével kitűnt a tömegből, vagyis az itteniek sokaságából. - Szia - Köszöntem vissza, majd megpróbáltam vonásaim, s külsőm helyre rázni, hogy ne úgy tűnjön, mintha valami szakadt drogos lennék, aki nem jutott még hozzá a napi adagjához. - Miben segíthetek? Várj, kitalálom. - Kicsit megnyomkodtam az orrnyergem, mintha gondolkodnék, meg hát ez is valamilyen szinten fejmasszázsnak minősült, az meg most kimondottan jót tenne, talán kihasználom később a baráti kapcsolataimat, és megkérem az egyik masszőrt, hogy fogadjon egy pár percre. - Eltévedtél, ugye? - nyitottam ki ismét a szemem pár pillanat elteltével. Elmosolyodtam, miközben felálltam, mert a nyakam kezdett kitörni a magasságkülönbségtől, de megbántam ezt a döntést, mert férfias magasságom még kevésnek is tűnt mellette, mert talán pár centivel alacsonyabb voltam nála, és ez aligha nem furcsa, mert eddig kimondottan magasnak éreztem magam. - Merre szeretnél eljutni? Ez az egész hely néha engem is összezavar, mint valami labirintus.

2012.08.09. 13:17 Bella

Reggelem a szokásos napirendben telt el, hiszen edzésre kellett mennem. Itt sincs pihenés, legalábbis ugyan úgy kordában kell tartani a testemet, ahogy a normális hétköznapokon. Nem mondanám magamat annyira hízékonynak. Mert tényleg bármit megehettem, mégse jött fel rám... Mégse voltam soha megelégedve az alakommal. Pedig most is csontsovány voltam, ráadásul a magasságom dobott az egészen, amely miatt még vékonyabbnak néztem ki. Egyeseknek áldás, míg másoknak átok a magasság, amelyel én is rendelkezem. Dehát egy modellnek ez a dolga, hogy magas legyen. Na és természetesen vékony, amiért minden este és reggel teszek. A gondolatmenet befejezése képpen csak sóhajtottam egy nagyot, mert nem igazán akartam az egészet folytatni. Inkább azt akartam tudni, hogy jelenleg hol vagyok. Már évek óta ide is eljárok nyaralni, de egyszerűen még nekem is van olyan dolog amely új, s felfedezésre vár. Na igen, most megtalálhatom ezt a kis kalandot a személyzeti részleg személyében. ~Hol a jó francba vagyok már?~ kérdeztem saját magamtól, miközben próbáltam tájékozódni. De semmi... Még életemben nem jártam erre. Ráadásul senki nem volt fent, vagy legalábbis erre nem volt még senki. Pedig nyílván segítettek volna rajtam, hogy vissza tudjak tévedni az 'eredeti helyemre', a szálloda azon részére ahol tartózkodhatok. De senki, én pedig így egészen nehezen tudok bármit is tenni.  Hirtelen a konyhában kötöttem ki, ahol végre megláttam valakit. Egy megkönnyebbűlt sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd határozott léptekkel elindultam a pihengető férfi felé. -Öm... Hello!- mondtam a tőlem megszokott komor formában, azonban megakadt a szemem a férfin. Láttam már többször is a szállodában, s talán párszor a városban is. A lényeg az volt, hogy szívesen eljátszadoztam vele, s felírtam volna a listámra. De nyílván ő is csak az amolyan 'hosszú kapcsolat, vagy semmi!' kategóriába tartozott, aki nem lenne benne egy kis játékba.  -Tudnál segíteni?- pillantottam körbe a helyiségben. Nyílván a konyha... Ezt azért még én is feltudtam ismerni, akármennyire is elkerülöm az ilyeneket. Minek? Alig eszek valamit... Ha pedig eszek, akkor pont arra ott vannak a szakácsok, akiket fizetek. Nem fogok bemenni a konyhába otthon, hogy éppen én csináljak bármit is. Nem süllyednék le arra a szintre. Undorító a szememben az egész főzés!

2012.08.09. 11:47 -L-

Ha délelőtt az embernek szabad napja van, és egészen tízig elaludta az időt, akkor nem csoda, ha a konyhába vezet első útja. Én is így voltam vele, korgó hasamra szorítva kezem lépdeltem a helyiség felé. A tegnap este hatása még érződött a fejemben, mintha kis dobokon játszanának idegszálaim, s ezzel teljesen az őrületbe akarnának kergetni. Mit itatott velem az a nőszemély ott a koktélbár pultja mögött, amitől ennyire kikészültem? Az este emlékei megvannak, szinte az elsőtől az utolsó pillanatig, ahogy az a valami is, amit "a ház ajándéka" címén kaptam, barnás színű lötty egy elegáns pohárban, s ez nagyjából megötszöröződve. Szerintem ekkora adagtól még egy gyakorlott elefánt is hátast dobott volna. Beérve tehát a konyhába, azonnal a szekrényben lévő gyógyszeres vésztartalékunkhoz nyúltam, amit pont az ilyen "balesetekre" hoztunk létre, és fel volt szerelve minden jóval, amire a másnaposság ellenk kellett neki. Kivettem két fájdalomcsillapított, töltöttem egy keveset a kihűlt kávéból, s leültem az asztalhoz. Sóhajtva, szinte egy húzásra eltűntettem a feketeséget, megspékelve a két aszpirinnel, majd homlokom az asztalra hajtva hűsítettem azt. Halkan motyogva ismételgettem, hogy "Soha többet. Soha többet.", ám ahogy ismerem Deboraht* úgyis rávesz megint valami őrültségre. Addig meg itt pihengetek, és várom, hogy hasson a gyógybogyó. Valamit enni is kéne... * Deborah egy kitalált koktélbáros csajszi, jobb nem jutott eszembe, sorry

[23-4] [3-1]