[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 Egy halovány mosoly ült arcomra Jason hallatán. Engedelmeskedve neki hagytam hogy lehúzzon, majd térdelve figyeltem mit szeretne mondani. Tekintetét kerestem és bár majd kiugrott a szívem és minden procikám azt akarta hogy legyen ennek vége, de azért igyekeztem helyesen dönteni.
-Jason, azt hittem tudod, hogy nem haragszom... Illetve nem esett jól, de nem a harag a legjobb szó az érzéseimre.-fúrtam szemeimet az övéibe.
-Kicsit pihenjük ki magunkat, és ha jobban leszel térjünk vissza erre, rendben?-néztem rá, és igen nagy nehézségek árán mondtam ki ezeket a a szavakat. Nyilván most ha olyan helyzetbe lennék, csak simán anniyt mondtam volna "Ne aggódj, szeretlek!" és csókal zártam volna mindezt... De most...Most egészen máshogy álltak a dolgok. Nyomtam egy puszit az arcára, hátha ez bármit is elárul, vagy segít, majd megint megpróbáltam rávenni hogy hagyjuk el a padlót.
|
Éreztem ahogy Holly hozzámért. Most nem eset annyira jól puha kezének érintése, mert ömlött rólam a veríték és minden vágyam az volt, hogy végre letusolhassak.
- Ne, ne kössünk ilyen egyességet. Várj, várj, Holly üljünk le egy percre.
Leültem a földre és megfogtam Holly kezét, gyengéden próbáltam lehúzni a földre magam mellé. Ha sikerült akkor egy könnyedén néztem a szemeibe miközben beszéltem, ha nem, felfelé pislogtam.
- Én...nagyon szeretlek téged Holly... - súgtam. Beszélni nagyon nehezemre esett így nagyobb szünetet tartottam mialatt belekeztem a következő mondandi valómba. - Ne haragudj azért amiért mondtam. Remélem, hogy tudod hogy szeretlek. Sajnálom, ha nem érzel így már de teljesen megértem. És csak akartam hogy tud.
|
-Éppenséggel nem akad.-motyogtam el-elcsukló hangon, s segédkezni próbáltam. Nem igazán éreztem úgy hogy örülne neki ha hozzáérnék vagy szinte bármily módón segíteném. Nagyot nyelve figyeltem ahogy botladozik majd végül reflexszerűen nyúltam utána mikor már szükségesnek találtam.
Ekkor ismét találkozott tekintetünk, és egy pillanatra olyan volt mint régen, de aztán elkaptam a fejem...
-Kössünk egyezséget.-mondtam összeszedve gondolataimat.-Hagyod hogy segítsek míg jobban nem leszel és utána ígérem béknhagylak.-néztem a magas alakra.
|
Lassan pár-pár emlék felvillant a tegnap estéről. Mintha Velencéig mentünk volna tegnap este. Hogy hogyan jutottam oda, senki ne kédezze. Mikor meghallottam Holly hangját a kinyújtott kezére pillantottam, majd bele égkék szemeibe. Amiket tegnap a fejéhez vágtam, nem érdemeltem meg hogy most itt legyen velem.
- Biztos van jobb dolgod is. - súgtam elég halkan, és próbáltam feltáplászkodni. - De nem tényleg nem ülhetek itt egész nap.
A falba kapaszkodva óvatosan felálltam, de ahogy léptem megtántordtam és majdnem elestem. Nekiestem a falnak, és próbáltam fogást találni, nehogy elvágódjak, de csak neki dőltem és éreztem, hogy csúszok le. De valahogy mégis talpon maradtam. Hollyra pillantottam, aki aggódta mért végig.
|
Pár másodpercig csendben, tanácstalanul néztem őt, majd tétován kezemet nyújtottam.
-Öhm.. Jobb lenne ha felkísérnélek a szobádba...-néztem rá-Vagyis csak ha te is akarod-tettem hozzá gyorsan. Hangomban némi bizonytalanság költözött. Szomorúan pillantottam felé.
-Végülis nem ülhetsz itt egész nap. Suttogtam alig hallhatóan, s közben emlékek kavarogtak fejemben...
|
Csak néztem, de nem láttam a telefont és a kijelzőjét. Alig pislogtam, meredten bámultam a készüléket. Néha-néha felpillantottam de csak elmosódott foltokat láttam és egy-egy számomra jelen pillanatban felismerhetetlen hangfoszlány ütötte meg a fülem. Hátrabillentettem a fejemet, neki a falnak és becsuktam a szemeimet. Reméltem, hogy ha pár pillanatot így maradok, talán javul a hallásom és a látásom. Körül belül 5 percig ültem így, majd újra kinyitottam a szememet. Már sokkal tisztábban láttam, szinte tökéletesen, és a hallásom is kezdett normálisan visszatérni. Viszont a torkom hihetetlenül ki volt száradva. Hirtelen egy hang a nevemen szólított. Először azt hittem csak a képzeletem játszik velem, de aztán végül Holly gugolt le mellém. Rápillantottam. Tekintetében aggódás és mintha egy kevés félelem ült volna.
- Jól. - súgtam. Nem voltam biztos benne, hogy hallja, mert hangom már szinte nem volt. Elfordítottam a fejem. Csodálkoztam, hogy egyáltalán odajött, azok után, amit tegnap mondtam neki. A földet kémleltem. Még nem tudtam felállni, de szerettem volna.
|
Elég rossz passzban voltam az utóbbi pár nap eseményei miatt, hiszen minden kicsúszott az irányításom alól...Az este igénybevettem John hallgatóságát, de sokra nem jutottam, habár legalább -burkoltan ugyan-, de kibeszéltem magamból a nagyját a dolgoknak.
Nagyon sokat vívódtam Jasonnel kapcsolatban és elég tapasztalatlannak éreztem magam ebben a dolgoban. Nem tudtam milyen ha ilyen mértékben szenvedélybeteg az ember, és hogy hogyan is kéne most kihúznom a csávából. Féltettem, de nagyon nehezen ment a felnőttként való viselkedés...
Hál'Istennek szabadnapos voltam ma, de még ez sem sült el túl jól. Egészen korán reggel kipattantak a szemeim, és nem tudtam mi kezdeni magammal. Leügettem a táncteremhez és kicsit kiéltem magam... itt végre nem kellett gondolkoznom, ami most jól esett. Úgy 11 tájban mikor már minent kitáncoltam magamból, eltrappoltam lezuhanyozni, és utcai ruhát vettem. Már épp ismét belelovaltam volna magam a kimerítő agyalásba, mikor eszembejutott hogy a telefonom a táncterembe hagytam. Sóhajtva konstalláltam hogy kénytelen leszek visszasétálni érte....
A szálloda fele, és odaérve persze titkon reméltem hogy látom majd a férfit, csak hogy jól van-e, hogy hazaért-e épségben... ilyenek... Mondani túl sok mindent nem tudtam volna... vagyis tudtam volna de mindez nem hiszem hogy Jasont érdekelte volna.
Mikor megláttam a földön elterülve kisebb torlódást okozva a szálloda folyosóján, mégsem örültem ennek a találkozásnak.... minden dühöm és egyebem elszáltt, és már csak rá koncentráltam..Vissza akartam kapni azt a férfit aki olyan kedves volt hozzám mint még senki más.. Szerettem úgyhogy elszántan, gondolkodás nélkül cselekedtem. Szüksége volt rám....
-Jason!Jól vagy?-guggoltam le mellé mikor végre a közelébe jutottam, és reméltem hogy annyira nincs magánál hogy tudja ki vagyok és hogy elhárítsa a segítségemet. Kérdésemre természetesen tudtam a választ, de így legalább megtudhattam milyen súlyos a helyzet; tud-e válaszolni vagy sem?
Mérges voltam a többiekre amiért csak így hagyták tovább szenvedni a padlón szerencsétlent... Borzasztó állapotba volt.
|
Hangos beszélgetésre, a bőröndök húzogatására, csoszogásra, ajtó csapkodásra ébredtem. Mikor kinyitottam a szememet, azt hittem, felrobban a fejem. Fogalmam se volt hol vagyok a szállodán belül, de szembe volt velem egy férfi WC. Nagyon hányingerem volt, ezért gyorsan felálltam és kapaszkodva és majdnem összeesve odaértem a wcre és épp hogy elértem a WC-t. Pár pillanat múlva sikerült befejeznem a hányást, így felálltam és a tükörhöz botorkáltam. Megmostam az arcomat, majd felpillantottam a tükörbe. Hófehér arc, fekete karikás piros szemek fogadtak. Hajam össze-vissza állt. Még fröcsköltem egy kis vizet az arcomra, majd kibotorkáltam a folyosóra. Nem tudtam mi történt előző este, nem tudtam hogy kerültem haza, mit ittam vagy mit szedtem be, mit szívtam, kivel és hol voltam és mikor kerültem haza. A folyosón ültem kinyújtott lábbal és az emberek alig bírtak kerülgetni. A telefonomat bámultam és nem törődtem a rossz tekintetekkel.
|
- Már miért ne lenne jó ötlet? Simán otthagytattak volna tegnap, mikor lövöldözni kezdtek, de nem tették. Jó fejek. Simán kirakhattak volna a kocsiból tegnap este de nem tették. De jó, menjünk inkább a szobába. - sóhajtottam, majd elindultam a lift felé. Zavart hogy Holly nem bízik meg a két srácban. Fél lépéssel a lány előtt lépkedtem, nem pillantottam rá, most nem fogtam meg a kezét.
/Folyt.köv.: Jason szobája./
|
Kicsit feszült voltam ugyan, de végül engedtem hogy megcsókoljon. Bár nem voltam most túl jó hangulatomban, de tudtam hogy most támogatásra szorul a férfi.
-Elkísérjelek az ebédlőbe? Vagy inkább vigyek fel valamit a szobádba?-kérdeztem kedvesen, s reméltem nem tűnik fel neki kis tartózkodásom.
Aztán folytatta a beszédét, s ekkor ledöbbentem....Lucio és Adriano?
-Jason, ez nem jó ötlet...-néztem rá komolyan. Egy pillanatig kimért pillantásokkal bombáztam, majd sóhajtottam.
-Tudod mit?! Menjünk fel a szobádba és beszéljük meg ott.-néztem körül. Néhány vendég szálingózott el mellettünk, és nem szerettem volna előttük kitárngyalni a témát.
|
- Na azért. - mosolyogtam, majd mikor Holly megsimítototta a vállam, megfogtam a kezét és odahúztam magamhoz, majd röviden megcsókoltam. - Hát, először kéne valamit ennem, de mindenféleképpen innom. Már ledöntöttem vagy két liter vizet de még mindig sivatag van a torkomban. Aztán nem tudom, lehet ledőlnék egy kicsit aludni. Délután pedig megint találkozom Lucioval és Adrianoval, nekik is vannak motorjaik, először elmegyünk az én motoromért, amit mindjárt meg is veszek a szállodától. Utána meg elmegyünk túrázni, mert van a szigeten túl egy jó kis ösvény, fel egy hegyre, ott pedig fönt egy aprócska kis bár, iszogatunk valamit. Csak alkohol mentes! - nevettem. - De jól néz ki azt mondják, mert ha körülnézel a hegyről, csak tenger. Azt hiszem talán 800-900 méter. Nem olyan magas, de hangulatos. Nem jössz?
|
Csak egy sóhaj hagyta el a szám, majd oldalra pillantottam. Ez így már egészen máshogy festett. Teljesen abban a hiteben voltm mindvégig, hogy Jason kizárólag önszántából tette amit tett.
-Ez így,...-kezdtem halkan.-már egészen más....-sóhajtottam ismét majd lopva szemebe néztem. Homályos tekintettel találtam magam ismét szemben, de tudtam hogy az "igazi" Jasont látom.
Nehezen de végül megembereltem magam.
-Számíthatsz rám...-fogtam bele.- De nekem is nehéz dolgom van, remélem tudod... Olyan dolgoknak lettem kitéve az éjjel amilyennel még nem igazán találkoztam még...-pillantottam Jasonre.
- És most mi a teendő?-néztem rá, miközben nagynehezen közelebb léptem hozzá, és végigsimítottam a vállát.
|
Sóhajtottam, mikor Holly köszönésképp odavágta ezt a mondatot. Tudtam hogy így fog reagálni, amit száz százalékosan megértek. - Igen emlékszem. Tudom hogy hülyeségeket műveltem, és minden, de te is lehetnél egy kissé megértő. Tudtad, hogy van egy múltam, és nagyon vékony jégen táncolok, mikor elmegyek egy ilyen szórakozó helyre. Nem direkt csináltam Holly, értsd meg. Az első Camicasémba tettek valamit, amitől minden megváltozott és onnantól nem volt megállás. Nem az alkohol tette ezt velem, nem is saját akaratomból viselkedtem így. Reméltem, hogy számíthatok rád abban, hogy támogatsz, mert ez az elkövetkező pár nap nagyon nehéz lesz számomra. És tudod nagyon jól, hogy szeretlek, és akarattal soha de soha nem akarlak megbántani, de még véletlenül sem. Azt szeretném, ha így is, a nehéz múltam, a bizonytalan jelenem és a határozatlan jövőm ellenében is velem maradnál és kitartanál. Szeretném, hogy elfogadj. Ha nem megy, szólj. - a szemeibe néztem és vártam a válaszát.
|
Az este további része alig rémlett fel bennem. Hullaként dőltem be az ágyamba ruhástul, mikor végre visszakeveredtem Limoncelloba. Egy pillanat alatt elaludtam, de még az a pár óra sem telt nyugalomban amit vízszintesen töltöttem. Reggel automatikusra állított ébresztőm zökkentett ki a pihenésből. Mindössze 2 óra jutott alvásra , és így is egy órával tovább fetrengtem az ágyamban.
A reggelem borzalmas volt, még kávéért sem bírtam lemenni. Johnt akartam ugrasztani aki egyébként pár szobával mellettem lakott, és biztos voltam benne hogy már ébren van. Mikor a telefonomért tapogatóztam az éjjeli szekrényemen észrevettem hogy nagyon villog a középső gombja, ami nyilván azt jelentette hogy nem fogadott hívásaim , vagy üzenetem van. Törökülésbe ültem és lehalgattam az éjjel Jasontől kapott üzeneteket.
-Mmm.-morgolódtam nyűgősen és eldobtam az ágyon a telefonom. A kezembe hajtottam a fejem és igyekeztem életet lehelni magamba. Szemdörzsölgetés ide- vagy oda sokkal jobb nem lett.
Ismét magamhoz vettem a készüléket, és a férfi számát hívtam.
-Ha végre kijózanodsz annyira, hogy a saját neved beugrik, akkor talán beszélgethetünka tegnap estéről.-daráltam a postafióknak, minden gondolkodás nélkül a szavaimat. Egy rövidke szünet következett. Mérges voltam rá, de valahogy éreztem, hogy nem a legjobb megoldás telefonon keresztül lehurrognom. Talán akkor már haza sem érkezik.
-Jason,-sóhajtottam.- Csak gyere haza.-azzal kinyomtam telefont. Hívtam még párszor de több üzenetet nem hagytam, és őt sem értem el. Végül rávettem magam és rendbe hoztam a külsőmet. igaz a belülről rosszabb voltam mint bármikor, de szerencsémre ezt senki sem láthatta. Jómagam vánszorogtam le kávéért, mikor összefutottam Anne-el. Sikeresen kimagyaráztam Jasont a szorult helyzetéből, és a lekésett regllijéből. Látam , hogy az anyja húzza a száját. Nem tudtam végül helyesen tettem-e, hogy hazudtam az igazságról...
Ma az első órám végül lyukas lett, mert az öreg tánccsoprot ma városnézésre ment, így kimaradtak.
Kissé fáradt búrával kóvályogtam a folyosókon, s sokszor jártam körbe a szállodát, kopogtattam a barátom szobája ajtaján,érdeklődtem ártatlanul a recepción de semmi...
Mikor végül szembe jött velem a magas alak, sok féle érzés tört belőlem elő.
-Tudod ki vagyok, vagy csak tegnap esti "jókislány" rémlik?-kérdeztem közömbösen Jasontől. Szeme beesett volt, vörös, és alatta kék táskák húzódtak. Le sem tagadhatta volna hogy az éjjel játszottak nála a szintetikus cuccok is a pia mellett.
Látványát illetően, legszívesebben elbőgtem volna magam. Hogy lett egy estéből ekkora rémálom??
|
Bociszemekkel pillantottam Jasonre, és kedves megjegyzéseit örömmel fogadtam. látszott rajta, hogy kézzel lábba kapar azért hogy minden rendben menjen.Őszintén szólva ez bátorítóan hatott rám.
A csók után egy lopott pillantást intéztem az anyja felé, ő nem látta, mert épp arra koncentrált hogy tartsa a száját. Mióta "megismert" még egy szót sem szólt hozzám, egész jól bírja.
-Igyekszem.-mosolyogtam Jasonre, majd egy apró biccentéssel elköszöntem édesanyjától is.
Szobámhotz érve megfogalmazódott bennem a megfelelő ruhaösszeállítás, -tudniillik öltözködni nagyon szerettem, csak nem volt rá sok alakalmam ezért ez a hobbim a háttérbe szorult.- de legszívesebben már csak azért sem néztem volna ki olyan makulátlanul. Jasonért meg kellett tennem, ezért végül egy gyors zuhany után normális öltözéket húztam. Azon járt az agyam, vajon milyen hosszúságú ruha lenne a megfelelő, amibe nem feltétlenül tudna belekötni anyuci. Végül egy számomra kedves összeállítás mellett döntöttem. Nem akartam túl sokat időzni ezért hajamat megigazítva visszasiettem Jasonékhez. Szerencsére nem kóvályogtam sokat az étkezőben, hamar eltaláltam hozzájuk.
-A világért sem.-intéztem megjegyzésmet az ott ülőknek, és kiélveztem Jason ajkainak finomságát.
//Folyt. köv. Ebédlő, és a ruházattal még annyit hogy kevesebb kiegészítővel képzeld el : ) //
|
- Jól van, de csini legyél. - mosolyogtam. - És siess. - hosszan megcsókoltam a lányt, majd hagytam, hogy elmenjen a szobája felé. Én némán sétáltam vissza Anne-nel az étkezőhöz, majd leültünk egy hármas asztalhoz. Némán nézegettem az étlapot, nem pillantottam a nőre, mert tudtam, hogy ő csak arra várt, hogy felvegyem a szemkontaktust és elkezdhessen beszélni.
- Apád hívott. Haza kéne jönnöd. - kezdett mégis bele.
- M-m... - hümmögtem és közben a fejemet ráztam.
- Mégis mit tervezel meddig maradsz?
Megrántottam a vállam.
- Jason Barness. Azonnal adj teljes válaszokat, vagy még ma hazarángatlak.
- Teljes válaszokat akarsz? Hát jó. Még egy évet maradok, és nem nem megyek.
- Hát rendben.
Rendeltünk italt és mikor a pincér kijött felvenni a rendelést az ételre, Holly is megérkezett.
- Azt hittem már meglógsz. - nevettem és hosszan megcsókoltam a leülő lányt.
|
- Szerinted beleegyezne abba hogy elküld?-pillantottam rá, majd elmosolyodtam azon, hogy azután már csak az enyém lesz.
-A világért sem sajátítanálak ki.-vigyorogtam rá, jelezve hogy igen is akarom őt még jó sokáig, és egy puszit nyomtam a mellkasára ami nekem szemmagasságban volt.
-Te is.-folytotta belém a szót heves csókjaival.Majd később átbeszéljük a dolgokat, most túlságosan elgyengültem a hárpiáskodáshoz.Hirtelen összerezzentem. Az ismerős hang felcsendült, és Jason anyja feltűnt.
A férfi "viccelődéseire" csak egy halovány mosolyra futotta. Megint ugyanaz lesz?
- Jó napot.--sóhajtottam. Sejtettem hogy illendő válasz, nem érkezik, de nem érdekelt, ha már ennek az asszonynak egy köszönésre sem telik legalább én megadom a kellő tiszteletet. Legalább ezt elmondhatom magamról.
-Jason , legalább had öltözzek át.-húztam-halasztottam a témát. Arcán láttam hogy ebből most nem menekülök ki, ismertem már azt az arckifejezését. Bár szívem hevesen, kétségbeesetten dobogott, igyekeztem erőt venni magamon, és kicsit bekeményítettem.
|
- Anyámat ma vagy holnap reggel felteszem az első gépre és utána csak a tiéd vagyok. - nevettem. - Mármint ha még akarod. - lesütöttem a szemem, majd újra felpillantottam rá. - Hiányoztál. - mosolyogtam. - Nagyon. - azzal újra megcsókoltam. Hirtelen meghallottam az idegesítő hangot ami az elmúlt két napban nem hagyott nyugodni. - Van egy olyan érzésem, hogy anyám most akarja bepótolni az elmulasztott 22 évet. - suttogtam mosolyogva Holly felé fordulva, majd anya szólongatására felé fordultam. Mikor meglátta mellettem Holly-t, megtorpant. Majd mint aki nem is látja barátnőmet hozzám fordult.
- Jason. Ebéd, most.
- Oké. - azzal megfogtam Holly kezét. - Hol?
- Étteremben. Veled. - nyomta meg az utolsó szót.
- Mondom hogy jó, akkor induljunk. - mosolyogtam.
Azzal szorosabban fogtam barátnőm kezét.
- Hallod Holly? Ebédelünk, gyere.
Mosolyogtam ellentmondást nem tűrően.
- Nem lesz gond. - nyomtam egy puszit a lány homlokára és tovább sétáltunk a folyosón.
|
Csendben hallgattam mondanivalóját, okait egy-egy bólintással megtűzdelve. Még mindig aranyos volt, mikor felháborodvá hápogott anyja képtelenségein. Már megint olyan helyzetbe kevert amiből nem tudtam hogyan jó kimászni.
Végighallgatva egy sóhajtással jeleztem, megértettem. Egy pár másodpercig csendben lehajtva fejem elgondolkozdtam; mi lenne erre a megfelelő válasz. Létezik ilyen? Sok minden eszembe jutott, sok mindentől függöt honnan közelítem meg a témát. Kezdjem az anyjával? vagy azzal hogy nem jelentkezett? Vagy rögtön mondjam el mennyire hiáynzott?
De végül megszakadt a gondolatmenetem, ugyanis ő megmutatta; másodszor honnan fut neki a dolognak. Megölelt, és csókolt. Úgy vágytam már rá.
Automatikusan húztam mégjobban magamhoz és öleltem szorosabban mint valaha.Abban a pár másodpercben nem gondolkodtam.
-Mi lesz velünk?-kéreztem végül mikor elengedtük egymást. Hiányoztam neki, reméltem legalábbis hogy jók a meglátásaim.
|
- Ne haragudj rám. Anyám egyszerűen kikészít. Egész nap rajtam csüng rángat mindenfelé, tegnap elrángatott Rómába. Normális ez? - kocogtattam meg a fejem. - Rómába. Persze repülővel mentünk nehogy vezetni kelljen. Utána hulla fáradt voltam, de nem, még vigyem ki a tengerre mert ő búvárkodni akar. Ne haragudj, hogy magadra hagytalak, nem akartalak. Már tegnap előtt meg akartalak keresni, de ez a nő falra küld. Remélem apa hazarángatja ma vagy holnap. - Sóhajtottam, majd a lányra pillantottam, bele égszínkék szemeibe és ekkor nem bírtam tovább. Közelebb húzódtam hozzá, magam felé fordítottam és megcsókoltam. Úgy voltam vele, muszáj megtennem és most vagy megpofoz vagy nem. Vagy ez az utolsó csókunk vagy nem.
|
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
