Új bejegyzés Frissítés

2012.08.04. 14:15 Heydy

-Mondhatni úgy is, inkább csak a testvéremet keresem.-Mondtam. És mér is túl sokat árultam el. Egyenlőre senkinek sem akartam elmondani, hogy van egy ikertestvérem, akit sürgősen meg kellene találnom, de eddig túl sokat nem nagyon tettem az ügy érdekében. -Én meg Em ha úgy tetszik, de semmiképpen nem Emilia.-Mondtam, hogy ne kérdezzen az előző mondattal kapcsolatos dolgokat. Nem vagyok jó hazudozó és nem valószínűleg nem tudnék hazudni semmiről sem úgy, hogy nehogy gyanút ébresszek az emberekben, hogy talán még is az ellenkezőjét mondom, mint amire gondolok.

2012.08.04. 13:54 kristen

A nap egyre erősebben tűzött, miközben éreztem hogy szépen lassan megfog. Már már annyira ki voltam fáradva hogy a szemem csukódott le, de rájöttem, hogy nem aludhatok el, mert akkor pecsenyére sülök. Hirtelen egy hang törte meg a néma csendet. A hang irányába fordítottam a tekintetemet. Ugyanaz a lány volt, aki a tengerben álldogált mikor úszkáltam. Elmosolyodtam és felültem a napágyon. - Szia, Evelin Upton, de inkább csak Evie. - kezet nyújtottam a lánynak majd végigmértem. - Te is a szálloda vendége vagy?

2012.08.04. 13:47 Heydy

Visszamegyek a part közelébe, de ott maradok, ahol még vizes a homok. Ott sétálok és eszembe jut, hogy futhatnék egy picit, de nincs hozzá elég energiám. Bevizezem a papucsomat és felveszem aztán kilépek a forró homokra. Így nem is annyira elviselhetetlen a homok melegsége. Lefekszek az egyik napágyra. Letolom a szemem elé, a napszemüvegemet, hogy védjem a szememet a nap kártékony hatásaitól. Bár így ilyen korán nem nagyon lehetetlen úgy napozni, hogy ténylegesen sokat barnuljak. Most sem voltak olyan sokan, bár az emberek elkezdtek már lézengeni a part felé. Csak most veszem észre, hogy az a lány ül mellettem, akire még nem rég olyan szúrós tekintettel néztem. -Szia! Emily Wayland vagyok.-Köszöntem. Most nyoma sem volt az előbbi szúrós tekintetnek. Angyali mosollyal és arckifejezéssel néztem rá.

2012.08.04. 12:19 kristen

A hideg víz gyorsan áramlott végig a testemen, miközben a tengerben úsztam. Hamar kifogyott a lábam alól a talaj és égszínkék, tiszta több méter mély vízben rengeteg hal úszkált mind körülötettem mind mellettem. Volt bennem egy állandó félsz a cápáktól, bár tudtam, hogy ebben a tengerben nem fordulhatnak elő. Ha esetleg mégis, azok emberre ártalmatlanok, de az is nagyon nagyon ritka. Nem úsztam messze, kb.100 métert úsztam oda és vissza. A fiatal lány, mikor visszaértem még mindig a parton állt. Elég ellenszenvesen pillantásokat lövelt felém, mint aki csak a puszta tekintetével akarná távol tartani magától az embert. Megvontam a vállamat, és inkább kifeküdtem a napozó ágyra egy kissé napozni.

2012.08.04. 12:10 Heydy

Úgy döntöttem, nem fogok többet ki lépni a partra, ha ennyire meleg a homok. ~De hát még is csak ki kell lépnem valamikor.~ Gondoltam, de akkor sem tudtam magamat rávenni, hogy megérintsem újra a homokot. Egyenlőre úgy döntöttem, hogy nem megyek teljesen bele, de azért beljebb mentem a vízben. Igazából, nem is volt annyira hideg, mint ahogy azt először éreztem. Körbe néztem, hátha látok valami olyat ami leköthet egy ideig, amíg így maradok. Csak páran lézengtek a parton. Igazából csak egy család volt a napozó ágyak közelében, meg egy lány aki látszólag kimerült volt. Vagy csak nem aludta ki a tegnapi este fáradalmait. Egyenlőre nem tudtam eldönteni. Gyorsan megnéztem jobban, véleményt alkottam róla és megtartottam magamnak. Nem nehéz kitalálni, hogy mi a véleményem. Mint mindig most is első látás alapján ítéltem, ami soha sem volt mondható kedvesnek és legtöbbször megváltoztathatatlan volt. A kinézete alapján ő is csak egy nyaraló lehetett. Méghozzá biztos voltam benne, hogy Elite-rangú. Ezt már csak arról is meglehetett állapítani, ahogy kinéz. Természetesen, semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy beszélgessek vele, pedig időm tömérdek lett volna.

2012.08.04. 11:47 kristen

A homokban tompán puffant a Convers cipőm talpa minden egyes lépésnél. Mint minden reggel, most is körbefutottam a szigetet, hisz nem volt nagy kiterjedelmű, és meg se kottyant nekem ez a pár kilométer. A kimerítő futást minden reggel egy úszással koronáztam meg. A szálloda partjánál leraktam egy nyugágyra a ruháimat és a futó felszerelésem alatt egy kék Gucci fürdőruha rejtőzött. Mivel a fejemet nem akartam bevizezni, de a nap is erősen sütött felvettem egy Cutler and Gross napszemüveget, hajamat magas konytba fogtam, majd sietve vágtam át a forró homokon. Egy lány állt a tengerben. Besétáltam a vízba és bevizeztem a kezemet és a lábamat, majd beljebb mentem.

2012.08.04. 11:19 Heydy

Lassan lábujjhegyen lépkedek a tengerparton. A víz szélén vagyok, nem akarok mélyebbre menni, mert nem igazán akarok most megmártózni a vízben. Túlságosan is hidegnek tartom, hiszen a nap jótékony sugarainak még nem sikerült felmelegíteniük ilyen rövid idő alatt a vizet. Reggel 7 óra lehet, nem tudom, hogy mi vett rá arra, hogy ilyen korán kijöjjek ide, de örültem neki. A homok a vízhez képest elég forró, leszámítva azt a kis részt ahol árnyék fedi és olyan most elég kevés van. Egy pillanatra megállók, sóhajtok majd magam elé fújok, amitől az előbb még egy idegesítő hajtincsem megemelkedik.  Aztán tovább lépkedek, mint valami kötéltáncos, próbálok egyensúlyozni, nehogy így lábujjhegyen elessen. A kezemben tartom a fehér papucsaimat. Szintén fehér a sortom és a bikinim is fehér. Mindez arról árulkodik, hogy melegem van, nagyon melegem pedig igazából nincs is olyan nagyon meleg, de így, hogy a bőrömet süti a nap... Fáradtan ki lépek a vízből, és lehuppanok a homokra, de rögtön meg is bánom, és hangosan fölszisszenve felugrok. Az alsó ajkamba harapva visszaállok a hűs tengervízbe.

2012.08.02. 19:27 JuN

Mosolygok, ahogy Matt is idéz az egyik kedvenc mesémből, majd elnevetem magam, ahogy unokahúgáról beszél. A kislány akár én magam is lehettem volna, hiszen idősebb bátyámat igen sokszor megkértem, hogy olvassa el nekem. - az unokahúgod biztos elbűvölő, ha ilyen jó ízlése van mesék terén – vigyorgok a fiúra, majd bólogatok. Johnny Depp csodás volt, ehhez kétség sem fért. Beszélgetésünk során látom a váltakozó érzelmeket kiülni az arcára, ezzel valószínűleg nincs egyedül. Végül persze minden jól jön ki. Látszik rajta, hogy elégedett a beceneve hallatán, és arra gondolok, hogy milyen kár, mert így már nem olyan mókás a dolog. Mikor elkezd gügyögni, akkor pedig már végképp megbánom a dolgot, de csak vigyorogva rázom a fejem. - Ejnye, ejnye, Matt, még hogy nem lett bajom? – próbálok elkeseredett arcot vágni és nem vigyorogni. – Egy világ dőlt bennem össze, most oda a móka. Így viccelődünk és nevetgélünk még egy darabig, amikor is elszalad velem a ló, és elkezdek a tesóimról beszélni. Észre sem veszem a fiút lehangoltam a kis beszámolómmal, és hogy a „honnan jöttél?” kérdés tulajdonképpen tématerelő célzatú volt. Aztán az is kiderül, hogy nem is éltünk egymástól olyan messze. ~Milyen különös, hogy mégis az otthontól ilyen távol botlunk egymásba.~ jegyzem meg magamban mosolyogva, de ekkor megszólal a telefonja, és igen sürgősnek néz ki a dolog. Magamban egy kis csalódottságot érzek távozása iránt, így észre sem veszem, hogy a limonádé árát az asztalra teszi. Telefonszámát látva elmosolyodok, és szavaira biccentek. - Rendben... – mosolygok Mattre. – Én is örültem Matt. – köszönok el, és még utána legyintek mikor megcsíp, de már el is indul a szálloda felé. Egy darabig néztem távolodó alakját, majd nagy nehezen ráveszem magam, hogy visszatérjek a jegyzeteimhez. /Köszöntem a játékot Kara, folytatás a medencéknél(?)/

2012.08.02. 11:42 Karana

Mikor szavaim hallatán Bella büszkén kihúzza magát, én csak mosolyogva szemlélem, milyen jól bele élte magát a gonosz szerepébe. Persze annyi gonoszság süt le róla, mint egy katicabogárról. Egyszerűen fogalmazva tehát semmi. Az Alice idézetet még én is felismerem, így egy hasonlóan ismert mondattal felelek szavaira. - De elárulok egy titkot, a legkiválóbbak mind azok. Mosolygok rá. - Borzasztó egy történet volt ez. Az unokahúgom legalább hatszor kényszerített arra, hogy megnézzem vele a létező összes formában. Még el is kellett neki olvasnom. Idézem fel az emléket, amitől kiráz a hideg. - Bár a Johnny Depp-es verzió még elviselhető volt. Húzom el a szám. A következő megjegyzései hol büszkeséget, hol csalódottságot formálnak az arcomra, de a vége még is az lesz, hogy ,,félnótás” minősítést kapok egy gonosz vigyor kíséretében. - Fantasztikus…legalább nem egész… Boncolgatom a szót, de aztán mégis felvetődik, hogy ,,jó arc” vagyok. - Vigyázz, mert gyakran nagyokat csípek. Fenyegetem meg, de hangomnak semmi éle sem volt. Meglepődök a feltartott kezén, de most nem teszek semmi megjegyzést, inkább megadom neki a pacsit. ~Csak most az egyszer hagyom, hogy az legyen, amit akarsz Bella. De ez nem lesz mindig így…~ Kacagok magamban gonoszan. A nevem hallatán elégedett vigyor kúszik az arcomra. - Nem hittem, hogy megélem. Na látod, nem volt ez olyan nehéz, és még bajod sem lett tőle. Mondom picit gügyögősen, mintha egy babának magyaráznék. A mosolya láttán egyre inkább úgy érzem, hogy nem tudok betelni vele. Már valahogy attól jó hangulatom van, hogy ő jól szórakozik. Különös egy lány… Távcsövem elleni védekezésétől úgy érzem magam, mint egy paparazzo. ~Lesifotós lettem.~ Nevetem el magam erre a gondolatra. Amikor a kérdésemre válaszolva testvéreiről mesél, látszik rajta, hogy szereti őket. Különösen csillan fel a szeme, ahogy az emlékét osztja meg velem. Engem pedig ismét hatalmába kerít az a szorongató érzés, hogy ilyen szempontból egyedül vagyok. Nem vagyok egy lelkizős típus, már túltettem magam az ilyeneken, de a lelkesedése magával ragad. Picit lehangoltan kevergetem a szívószállal a maradék limonádém, majd amikor hirtelen abbahagyja, újra mosolyt varázsolok magamra. - Ki meddig bírja levegő nélkül? Nevetem el magam barátságosan. - Biztosan jó móka lehetett. Hogy tereljem picit a témát inkább megkérdezem, honnan jött. Nagyokat pislogok, amikor meghallom a London szót. - Te szent ég, én azt hittem eddig, hogy biztonságos környéken élek. Tettetek rettegést. - Bár a Hasfelmetsző Jack storyja mindig a frászt hozta rám, de szerencsére nem nőnek születtem. Erről is készült egy Depp film, azt hiszem A pokolból címet kapta. Kalandozok el picit, majd észbe kapva újra a témánkról beszélek. - Egyszóval én is Londonból jöttem, bár nem ott születtem. Lake District területéről származom, csak idővel… De nem folytattam a mondatom. Szerencsére a telefonom megmentett a kínos hallgatástól. - Ne haragudj! Fordulok Bellához, majd kiveszem zsebemből a készüléket, amin ismét Rob neve villan fel. Megnyomom a fogadás gombot és már hallom is a mérges hangot a túloldaláról. - Mié…n…hívtá…vissza? - Hello Rob, de még mindig nem értelek pontosan. - Ak…kere…vala…jó…hely….sürgős… Az utolsó szót sikerül csak rendesen kivennem, így megadóan sóhajtok egyet. - Rendben, két perc és visszahívlak, visszamegyek a hotelhez, hogy legyen végre térerő. Teszem le ezzel a telefont, majd bűnbánóan Bellára nézek. - Azt hiszem mennem kell, különben a fejemet veszik. Itt meg nem jó a vonal. Állok fel a székről és a zsebembe nyúlok a tárcámért. Az asztalra teszem a kikért limonádék árát megelőzve Bella ellentmondását. A listáért nyúlok, és az aljára ráfirkantom a számom. - Ezen elérsz! Holnap találkozzunk háromkor a portán! Ha valami közbejönne, majd megkereslek! És ne feledd az úszó felszerelést! Kacsintok rá. - Örültem Bella! Tolom vissza elé a papírt és köszönésképpen megcsípem a karját. - Én mondtam! Mosolyogok rá, majd csomagjaimat felemelve indulni készülök.

2012.08.01. 22:19 JuN

Matt szavaira tettetett büszkeséggel kihúzom magam. - Na igen, egy tökéletes gonosz bárkiből percek alatt gonoszt varázsol – vigyorgok rá, arra gondolva hogy ez fordítva sokkal hitelesebb lenne. Hiszen nem én voltam az, aki elsőre úgy rámordult. Ahogy felveti az őrült dokit, valamiért Alice csodaországban jut róla eszembe... - Mi itt mind őrültek vagyunk. Én is és te is – mormolom az idézetet mosolyogva, de ezek után egy apró dicsérettől máris elszáll, és ismét a fensőbbségét kezdi ecsetelni. Vigyorogva forgatom a szemeim. - Vigyázz, el ne szállj túlságosan – jegyzem meg viccelődve, de következő mondataimon ismét felhúzza az orrát, már-már egy színházi előadásba is beleillene az arckifejezése. A helyesbítésemre természetesen rögtön felcsillan a szeme, sőt, még arról is biztosítva lettem, hogy a nyelvtan sosem jelentett számára problémát, hiszen a kettese mindig megvolt. Nevetek a megjegyzésen, és elképzelem a kis Matt-et, ahogy az iskolában görnyed egy nyelvtan dolgozat felett, melyben több hiba van, mint helyes megoldás. Kérdésére kicsit elgondolkozok, és időhúzás képpen még rá is játszottam a gondolkozásra. Milyennek is tartottam? Ennyi idő alatt ezt nehéz megmondani, de valamiért megkedveltem őt. Persze ezt a világért sem tudatnám vele. - ... félnótásnak – bököm ki végül gonoszul vigyorogva, hogy láthassam az arcát. Persze nem szeretném megbántani, elég volt a cipője... – Nem ám, jóarc vagy. Vicces. Ritkán találkozok olyan emberrel, aki nem veszi fel a csipkelődésemet, hanem inkább visszacsíp – magyarázom, és felemelem a kezemet, hogy pacsit adhasson. Mint egy jó kiskutya. Szóval az is kiderül, hogy engem is jó bosszantani. Hiszen nem is bosszant, gondolom magamban, sőt, kifejezetten jól szórakozok. Úgy tűnik, nagyon ragaszkodik becenevéhez. Tényleg le kéne mondanom arról, hogy Matthewnak szólítsam? Limonádés, cipős megjegyzésén nevetek egyet, és a távolba révedve úgy teszek, mintha nagyon fontolgatnám a dolgot. - Na jó... – sóhajtok végül, és újra a fiúra nézek. - ... Matt – ejtem ki a nevét olyan arckifejezéssel, mintha attól tartanék, menten összedől a világ. Aztán rá mosolygok, ahogy ő is újra bocsánatot kér. Lehet csak képzelődök, de arckifejezése mintha megváltozott volna, valami egészen különös irányba, amire nem számítottam volna. A pincér viszont megmenti a helyzetet, és máris az úszás körül forog a szó. Örülök neki, hogy Matt nem akar kivételezni velem, mert azt sosem szerettem. Gimiben volt egy elkényeztetett kis csaj, akivel minden tanár kivételezett. Utáltam. Nem akarnék olyan lenni, mint ő, még akkor sem, ha csak pár úszás leckéről volt szó Mattel. Mosolyogva nézem, ahogy távcsövet formál a kezével, és kezemet felemelve próbálom eltakarni magam, mintha csak azt mondanám, „ne fotózz!”. Mikor azt mondja, hogy talán nem reménytelen az esetem, fintorgok. - Hát, azért ne örülj előre – vigyorodok el. – Nem, nem félek a víztől, régen a tesóimmal jártunk egy ismerőshöz úszni tanulni – magyarázom mosolyogva, jó volt a fiúkra gondolni. – Inkább kevesebb, mint több sikerrel. De legalább jól szórakoztunk, mindig versenyeztünk, hogy ki bírja tovább levegő nélkül ... – kezdtem el szokásomhoz híven fecsegni, de következő kérdése ráébreszt erre, így abbahagyom. Elnevetem magam a biztosításos megjegyzésén. - Angliából jöttem, London külvárosából – válaszolom mosolyogva. Hiányzik is az édes otthon, de azért itt sem olyan rossz... – Téged honnan fújt ide a szél?

2012.08.01. 14:11 Karana

- Igen, hiszen te azzá formáltál az elmúlt percekben. Pedig én egy jó lélek voltam. Nézek felfelé, mintha csak azt várnám, hogy a glória is megjelenjen a fejem fölött. Mikor megjegyzi, hogy ki kellene cserélni az agyam egyszerűen nem tudok morcos arcot vágni. Felnevetek, ahogy elképzelem, miként is lehetnék a legújabb Frankenstein. - Akkor a művészetes napunkat alakítsuk kúráló nappá. Majd keresek egy őrült dokit, aki segít mindkettőnkön. Mondom jókedvűen, de természetesen abból nem engedek, hogy őt is magammal rántsam a ,,műtétbe”. Miután kifejtem neki, hogy én nem vagyok a 99% tagja, amire kifejezetten büszke vagyok, megpaskolom a vállam a ,,dicséretes” szó hallatán. - Ugyan, ez semmiség. Ismét bebizonyosodott fensőbbségem. Sóhajtok megkönnyebbült jókedvvel. Viszont megint előjön, hogy egy kalap alá vettem a tipikus nőkkel. És az a tapló szó… - Azt hittem megcáfolod, amit mondtam… Felelem elkeseredetten, szinte könnyeket varázsolok a szemeimbe. Igazán teátrálisra sikeredett a szomorú előadásom, de hamar lelkesedés költözik tekintetembe, amikor Bella a múlt idővel javít a helyzeten. - Köszönöm a magyarázatot, de nyelvtanból mindig átmentem. Olyan szilárd kettesem volt, mint ez a szálloda. Fejtem ki neki teljesítményem, majd sunyin rávigyorgok. - És akkor most milyennek tartasz? Dörzsölöm össze tenyereimet, mint aki nagy jutalmat remél. Az átnyújtott lista újabb csavaros mondatokat szül, amit most elég nehezen bontogatok szét. ~Mit felelhetnék arra, hogy jó bosszantani? Állok a rendelkezésedre?~ Töröm az agyam, de valahogy nem úgy jönnek a szavak a nyelvemre, mint ahogy belül azt akarnám. - Mi tagadás, hála neked én is megismertem ezt az érzést. Őszintén hálás vagyok, üres lenne az életem. Célzok arra, hogy fordítottan is fennáll a dolog. - De hanyagoljuk a Matthew-t. Úgy olyan személytelen lenne az egész. Itt töröm magam már egy ideje, hogy több legyek egy limonádéba áztatott cipőnél, de csak nem jön össze a dolog! Hallatszik hangom, melyben a csalódottság és a felháborodás keveredik. Az utóbbi persze csak a ,,játék” kedvéért. A bocsánat szó igencsak meglepett, nem gondoltam a dolgot komolyan. ~Na, ez szuper…most nekem legyen bűntudatom, mert voltaképpen az én hibám volt, mégis ő kért bocsánatot.~ Zsörtölődök magamban, de igazából Bella most lenyűgözött. Nem gondoltam volna, hogy képes újra kiejteni ezt a szót, alakuljon bárhogy is a helyzet. - Elfogadva, és részemről is esedékes egy sajnálom szó. Mondom ellágyulva, majd észreveszem, hogy hirtelen vajra lehetne kenni, így inkább gyorsan leintem az arra járó pincért, aki pár perc múlva már le is pakolja elénk az újabb pohár italt. - Jó, mert nem is tettem volna! Bólintok a ,,kivételezés” elkerülésére. - Szinte éreztem, hogy így fogsz válaszolni! Nézek rá elismerően. - Ne aggódj, majd én kikupállak. Emelem fel kezem játékosan, és mint a gyerekek ,,távcsövet” formálok belőle. Egyik szemem becsukom, hogy szemügyre vehessem alanyomat a messzelátómban. Röpke előadásomnak semmi köze nincs az úszáshoz való képességek felméréséhez, de arra elegendő, hogy újra szemügyre vegyem a lányt. - Hmmm, talán nem reménytelen… Fogom meg a poharam és inni kezdek. ~Bella, Bella…kíváncsian várom, mire vagy képes.~ - De ugye a víztől nem félsz? Tanultál már valahol úszni? Teszem fel érdeklődve kérdésem. - És ha már a valaholnál tartunk, honnan jöttél? Csak mert akkor abba az országba kizárólag biztosítással megyek…

2012.07.31. 23:01 JuN

- Talán te is gonosz vagy – nézek Mattre szugeráló szemekkel, mintha csak szavaimhoz hűen gonosszá akarnám varázsolni. Aztán a csodás hajamról esik szó, ami valóban nem állna túl jól a fiúnak. Na de hogy nem kell neki olyan briliáns elme, mint az enyém? Kérlek. Mondjuk igaz, hogy nem tudtam megjegyezni az úszós listát, de ez nem ellenpontozza az agyam nagyszerűségét. Nyilván nem. Elnézem, ahogy Matt irkál, és hallgatom, mit mond. Ismét nevetnem kell rajta. - Nyugi, szerintem neked is teljes agyátültetésre lenne szükséged – jelentem ki vigyorogva, majd észre veszem, hogy megsértődött, amiért nem vettem bele a férfiak azon 1%-ába, akik nem veszik egy kalap alá az összes nőt. Szavaira csak somolygok. - Nahát Matthew, ez dicséretes! – kiálltok fel, mikor meghallom, hogy nem horkol és párba teszi a zoknikat... Persze elég viccesen hangzott és jót is mulattam rajta, de valóban becsülendő... Viszont két fiú testvér mellett felnőve, két rendes fiú testvér mellett ez nem újdonság. – De sosem vádoltalak volna ilyesmivel! Látod? Megint egy kalap alá veszel azokkal, akik ezt megtették volna – mondom mosolyogva. – És valóban egy taplónak tartottalak, mert úgy is viselkedtél – vigyorgok rá. – De hallottad a múlt időt? Tartottalak – adok nagy nyomatékot az utolsó szónak. Ezek után a társalgás ismét hullámvölgyeken megy keresztül, de a végére valahogy mindig csak mosolyogni tudok. Elveszem az elkészült listát, és elolvasom. A végére odabiggyesztett sok „Matt”-re csak pislogok, és már meg is akarom dicsérni a fiú ötletes aláírását jó sok gúnnyal megspékelve, de már kapom is a magyarázatot. Kis gonosz mosoly terül el arcomon. - Ugyan a hajszín – legyintek. – Csak olyan jó bosszantani téged, Matthew – ismerem be, ártatlanul pislogva. Tényleg jó volt bosszantani Mattet, mert nem vette fel, és visszavágott. Otthon volt egy ilyen barátnőm, vele is sokat nevettünk anno...persze Matt azért egész más volt... Az asztal alatt lecsekkolom a cipőjét, ami valóban Nike volt. - Már kértem bocsánatot – szólalok meg, - de bocsánat még egyszer – nézek rá valamelyest tényleg bűnbánóan, de még mindig fenntartom, hogy nem csak az én bénaságom volt. Épp ezért hozzá is teszem: - De tényleg, még úgy nézem nem halt meg... Aztán pont arra jár a pincér is, így biztosítva van az újabb kör limonádé. - Nem is vártam, hogy kivételezz – vonok vállat a kihívásra. – És ha elkezdek valamit, akkor végigcsinálom – jelentem ki magabiztosan. – Persze nem garantálom, hogy jól fog menni, mert mint említettem, nem voltam jó úszó sohasem – fájdalom, de igaz.

2012.07.31. 11:50 Karana

- Hmmm, ez egy jó kérdés! Tűnődöm el játékosan, amikor kérdésével választás elé állít. - Általánosan fogalmam sincs, ha gonosz emberrel találkozom, akkor inkább kikerülöm. Csak akkor felvetődik bennem a gondolat, most miért is üldögélek itt veled? Vágok picit rémült képet, de arcomra hamar mosoly kerül, amikor szőkés megjegyzésemre Bella meglendíti hajkoronáját. Ez a mozdulat kifejezetten erőteljesre sikeredik, legalábbis a hatása mellkason vág. - Nem hiszem, hogy ez a fazon illene az arcomhoz. Az agyad meg…úgy tűnik, elboldogulok a sajátommal is. Vágok vissza, amikor Bella ismét kuncogni kezd. - Fejet hajtok, mint a jól tanított cserkészek. Felelem én is lesújtott hangon. Következő mondata és cselekedete viszont elárulja, hogy már most elvesztette a fonalat az úszás terén. Kezembe veszem a tollat és körmölni kezdek. - Tudod, szívesen állok egy doboz hajfestéket is. Bár van, amin nem lehet segíteni. Nézek fel rá együttérzően. A büszkeségemen ejtett csorba miatt leteszem a tollat és igyekszek méltán visszaszólni azért, hogy nem vesz az 1%-ba. - Mintha voltaképpen a nők nem ezt tennék. Csak hogy kikérjem magamnak, én abszolút nem horkolok, a zokniimat párba teszem el és soha nem hivatkozom arra, hogy ,,ez nem férfi munka”. Valld csak be, hogy amikor neked mentem az első gondolatod az volt ,,igaz” megjegyzésem után, hogy egy tapló és elit ficsúr vagyok. Na, de most hogy is állunk? Nézek rá fürkésző tekintettel. - Nagylelkűség pedig be kell ismerni, hogy mindkettőnknek hasznot hozhat a végére! Kacsintok rá sejtelmesen. - Oh, ezzel nem vitatkozom! Hátrálok meg, amikor felveti, hogy az ő társasága is megfizethetetlen. - Tartok attól, hogy az egész ruhatáram ki kell majd cserélnem az úszás órákat követően. Biztosítást kellene kötnöm… Morfondírozok hangosan. Randis megjegyzésemre csak vigyorog, így én is hasonló stílust veszek fel. Újra a jegyzet fölé hajolok és írni kezdek. - Ugye, mekkora badarság az egész… Teszek rá egy lapáttal nem törődöm stílusomat felvéve, majd elé tolom a kész listát, ami a következőképpen fest: ,,Lista, hogy ne felejtsd el! Mellúszás kar-, és lábtempója, levegővétele, olló mozdulat, búvárkodás alapszabályai. + Matt, Matt, Matt, Matt, Matt, Matt, Matt, Matt, Matt” - Csak mert a hajszín talán abban is gátol, hogy így szólíts! Mutatok a ,,Matt sorra”. Mikor az italt is fizetni akarja, megint beletapos férfi mivoltomba. - Ez egy Nike…mást kellene adnod, hogy téríthesd az árát. Mondjuk egy bocsánatkérés bőven elég is lenne. Vigyorgok rá, miközben leintem a pincért. - Hozzon nekünk kérem még két limonádét. Diktálom le kérésünket, majd újra Bella felé fordulok. - Ugye azzal tisztában vagy, hogy nem fogok veled kesztyűs kézzel bánni az órákon. Mondom picit fenyegetően. - Kutyus szemek ide vagy oda nincs meghátrálás. Végig csinálod? Hangzik kérdésem kissé pimaszul és kihívásszerűen.

2012.07.30. 22:57 JuN

Matt megjegyzésén mosolygok, azt hiszem egy újabb bók fültanúja lehettem. Pár másodpercet gondolkozok rajta, hogy is reagáljak, majd végül megszólalok. - Nos, szerinted egy gonosz alak jól érezheti magát, vagy átkokat szór? – kérdezem, arcomon egy ártatlan mosollyal. Valamiért jól esik a dicsérete, de ezt a gondolatot inkább elhessegetem. Inkább tovább nevetek gyerekesen durcás képén, ahogy a parasztok meg lettek említve. Hamar azonban rajtam van a sor, hogy bevágjam a durcát, ugyanis le lettek szólva a szőke nők. Még ilyet! Szőke loboncomat egy könnyed mozdulattal átdobom a vállam felett. Kimondottan szeretem a hajam, a sztereotípiákat már kevésbé. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem komolyan gondolta... vagy ha mégis, akkor szerencséje van, hogy azt hiszem, hogy nem komolyan gondolja... - Csak szeretnél ilyen hajat, barátom. Meg ilyen agyat is – kacsintok rá, és elképzelem hosszú szőke hajjal, mire kitör belőlem a kuncogás. Már csak a fehér ló hiányzott alóla... Persze a vádaskodásom hitelessége láthatóan nem volt túl nagy, a kiskutya szemek mindig megteszik hatásukat. - Igen, sajnos így jártál – bólogatok szorgalmasan, kevés komolysággal a hangomban. – Kénytelen leszel megbarátkozni őgonoszságommal – sóhajtok, mintha nekem is teher lenne. Aztán jön az ajánlat, én pedig ismét nevetek. - Na persze, emlékszem mindenre – legyintek vigyorogva, és odalököm elé a tollamat, meg egy ragadós szélű kis jegyzettömböt. – Inkább írj listát, nehogy kicsússzon a szőke kis agyamból az infó – ironizálok. Aztán látom, hogy komoly csorba esett egy büszkeségen, de még mindig inkább az övén, mint az enyémen. - A férfiak 99%-a egy kalap alá veszi az összes nőt – nézek rá, tekintetemmel jelezve hogy őt sem gondolom az 1% kivételbe. – Sosem róttam volna fel, ha nem vagy ilyen „nagylelkű” – mutatom az idézőjelet a kezeimmel is, de végül elégedetten mosolygok, mikor elfogadja a módosított változatot, és kezet rázunk. Nem vagyok megvásárolható liba, és sosem akartam, hogy akárki ezt feltételezze rólam. Eleinte ezért is szoktam így viselkedni, pláne, hogy Matt rendes srácnak tűnik... Még ha ilyen egoista is. - Na ja, megfizethetetlen, mi? – kérdezem vigyorogva. – Akkor én mit mondjak? – feszítem tovább a húrt, de ekkor kijelenti a kis randis hülyeségét, amire egy pillanatra az arcomra fagy a mosoly. De tényleg csak egy pillanatra, mert utána már vigyorgok is. - Hát valóban elég nevetséges lenne, Matthew – szólítom ismét a keresztnevén, és most először elgondolkozok azon, hogy vajon van-e valamilyen kapcsolata. Ezt azonban hamar elfelejtem, ahogy az arcszínemre tesz megjegyzést. - Igen, a meleg – bólogatok. – De ezt a kört én fizetem, mondjuk, a cipőd emlékére – mosolygok, próbálva tovább rombolni a büszkeségét, mert nem maradhat el a visszavágás.

2012.07.30. 16:20 Karana

- Nagyon kedves vagy, hogy így akarsz megóvni a fejfájástól. Felelem kissé szemtelen hangnemben Bellának. - Csak egy gondom van… a mosolyod. Még nem sikerült rájönnöm, hogy ekkor átkokat szórsz rám magadban, vagy csak szimplán jól érzed magad. Ilyenkor kissé elbűvöltnek érzem magam… Vágok tanácstalan arcot, mintha magam se vettem volna észre újabb bókomat. Látom, hogy picit elkalandozik, így előállok a jakokkal kapcsolatos elméletemmel, amelynek hallatán nevetésbe tör ki. Mindez majdhogynem belőlem is hasonló reakciót vált ki. Csakhogy tovább fűzi a szimbólumokat, ami már kevésbé nyeri el a tetszésem. Arcomon a gyerekek által már jól ismert durcás kifejezés jelenik meg, - Pa-paraszt? Csattanok fel sértődötten, de nem hagyom, hogy ő nyerjen. A szőke herceg fonalat is beleszőve már nyeregben érzem magam, de még erre is vissza tud vágni. Most azonban mosoly kúszik arcomra. - Eszem ágában sincs szőkének lenni. Inkább lemondok a hercegi pozíciómról. Nálad jobban bejön ez a szín, legalább már értem, hova is tegyem a limonádés eseted. Ezek a szőke nők! Emelem drámaian az égnek tekintetem. Vádaskodása olyannyira hitelesre sikeredett, mint az én táncvizsgám annak idején; egyszóval átlagon alulinak. De valahogy én meg egyre jobban élvezem a derűs hangulatot, amit kikerekítettünk ebből az egész egymásba botlásból. ~El ne felejtsem megköszönni Robnak.~ Könyvelem el magamban. - Ha ezzel a nagyokat pislogó, kiskutya szemekkel nézel rám, úgyis én jönnék ki rosszul az esetből. A végén még elveszíteném az állatbarát jelvényem, így kénytelen vagyok megbarátkozni a gonosz személyiségeddel. Dőlök hátra a székbe megadóan. ~Most tűnt csak fel, hogy milyen színű a szeme. A zöldnek ez az árnyalata…~ Ajánlatom hallatán látom rajta, hogy gondolkodóba esik. ~Fogadjunk, hogy most azon töri az agyát, miért is teszek neki ilyen ajánlatot.~ Nevetek magamban. Mikor meghallom belegyezését örömtelien mosolyodok el. - A minden alatt remélem emlékszel is rá, pontosan miket mondtam. Gúnyolódom picit, de arcomról legörbül a mosoly, amikor átalakítja ajánlatom második felét. - A férfiak 100%-nak csorba esik a büszkeségén, ha nem fosztják ki a tárcáját. Nők…ha nem ajánljuk fel, akkor az a gond, ha meg nagylelkűek vagyunk, akkor azzal van a probléma. Forgatom szemeimet kissé sértetten, de próbálok nem túl nagy hangsúlyt fektetni az anyagiakra. ~Először úgy is meg kell tanulnia úszni, a végére majd meggyőzöm, hogy maradjunk az eredeti verziónál.~ Legyűrve magamban összetört egom maradványait igyekszem összekapni megmaradt büszkeségem. - Rendben, végtére is a társaságomat meg se lehetne fizetni. Már alig várom ezt a pár napot! Rázom meg lelkesen jobbját. - Meg talán így jobb is lesz. Ha én fizetnék még úgy jönne le, hogy randizni viszlek. Most gondolj bele?! Nevetséges lenne… Furkálódom picit elégtételként a büszkeségemért. Nagy sajnálatomra így valószínűleg elveszítem az élvezetes látványt, amit elpirult arca nyújt. - Hozassak még egy limonádét? Kérdezem udvariasan. - Jól áll a rózsaszín eme árnyalata az orcádon, amit gondolom, a meleg váltott ki, de szükséges a sok folyadék is ilyen hőségben. Magyarázom okoskod fejjel, magamban ismételten remekül szórakozva.

2012.07.30. 02:05 JuN

- Ugyan, csak megkíméllek a gondolkozástól – legyintek a mesebeli fő gonoszok említésére, akik halogatják beismerni gonosz mivoltukat. Aztán elmosolyodok, arra gondolván, hogy nem is tudnék igazán gonosz lenni, az elég idegen lenne a természetemtől. Arra inkább egy elkényeztetett kis tyúkot kéne keresni, valószínűleg azokból akadt itt bőven... Zöld szemem szórakozottan pásztázza a partot, alkalmas alanyt keresve a szerepre. Írói tulajdonságaimnak és képzeletemnek hála kicsit elkalandozok, de Matt hangja ismét visszaráz a jelenbe. A jakok. Uralkodói fensőbbség? Prüszkölve nevetek fel, ahogy a fiú ezeket ecseteli. - Hát, ha gondoltam volna szimbólumra, akkor inkább egy parasztra gondoltam volna – vigyorgok Matthewra, aki már bele is mélyedt a szőke herceges sztorijába. Jókedvűen hallgatom, de nem bírom megállni, hogy ne szóljak bele. - Akkor cseréljünk hajszínt – jegyzem meg sötét sörényére pillantva, majd boszorkányos megjegyzésére elkomorodok. - Még hogy nem te vagy a gonosz a történetben! – próbálok olyan felháborodottnak tűnni, amennyire csak lehet. Kár, hogy színészi tehetségem nincs, akkor talán ennél is hitelesebb lehetnék. – A boszorkányok elolvadnak a víztől, most tényleg lebuktál! – ecsetelem tovább a vádakat, de a vigyoromat már nem bírom visszatartani. Komolyan, mi a francot csinálok, olyanok vagyunk, mint a gyerekek. De ez jó, akármilyen furán hangzik, hiszen nekem a gyereklétből kevesebb jutott, mint másoknak. – Tényleg csak bosszút akarsz állni – görbítem le a szám sarkait, és előveszem a kiskutya szemeket. A nagy gonosz fegyverei. Aztán Matt előhozakodik az ajánlatával, ami komolyan gondolkodóba ejt. ~ Vajon mi lehet a szándéka ezzel?~ kérdezem magamtól, még mindig kicsit gyanakodva fürkészve a fiút. Úgy vélem három óra alatt még ha őstehetség lennék sem tanulhatnék meg mindent amit felsorolt. És hogy elvinne akárhova, amit ő állna, az még furcsább. Természetesen a büszkeségem sosem engedné, hogy belemenjek ilyesmibe, de a túra jól hangzik. Így kész is van az én verzióm. - Rendben, megtanulok mindent, amit mondtál – mondom kicsit bizonytalanul, hiszen már nem is emlékeztem a lista tételeire. – És szívesen elmegyek akárhova, de... – állok meg egy pillanatra, hogy mégis hogyan fogalmazzak. Nem akarok elutasítónak tűnni, sem bunkónak. -... a társaságodra tartok igényt, nem a pénzedre. Az én részemet én állom – nézek rá mosolyogva, és érzem, hogy elpirulok egy kicsit (~Namosteztmegmiértkelll?~), majd elfogadom jobbját.

2012.07.29. 21:21 Karana

Gyanakvóan nézek rá, amikor beismeri ,,gonosz” mivoltát. - Hmmm, te aztán tényleg vérbeli fő gonosz lehetsz, ha be is ismered. Nem hallgattál meséket gyerekkorodban? A rossz mindig tagadja, hogy ő a bűnös. Mozgatom mutatóujjam vízszintesen államon, mint aki nagyon elgondolkodik. Amikor megkérdőjelezi ,,vállalkozásom” sértetten pislogok rá. - Biztos vagyok benne Isabella. Szólítom én is keresztnevén, elhagyva a becézési lehetőséget. - Áhhháááá! Kiáltok fel győzelemittasan, amikor ,,beismeri” tervét. - Jakok? Mégis mit kezdenék én egy szántó állat hátán? Nézek rá furcsán, majd mint aki megvilágosodik csapom össze tenyerem. - Kis ravasz! Ha be akarod ismerni uralkodói fensőbbségemet, nem kell szimbólumokat használnod. Futtatom végig ujjaimat tincseim között. - Való igaz, hogy a török pasák kapcsolatba hozhatók velük, de ha ennyire nagyra tartasz, még elpirulok. A jó dolog, hogyha nem tudnál lemászni róluk, én meg felmásznék melléd, olyan lennék, mint egy szőke herceg a lovon. Kár, hogy ez esetben a boszorkányt kellene megszöktetnem. Tettetek hasonló elkeseredettséget, mint Bella. A boszorkányt természetesen nem sértésnek szánom, de egyszerűen nem tudok betelni a szavaival. Magamban kifejezetten jól szórakozok. ~Rég volt már alkalmam ilyen felhőtlen beszélgetésre. És még a szöktetés sem jönne ki rosszul…talán…~ - Ebben a történetben nem én vagyok a gonosz! Mutatok rá kifejezésképpen, amikor megvádol, hogy nem menteném ki. Mikor gyanakvóan végigmér az ajánlat szó hallatán önhitten elmosolyodok. - Csak hogy még inkább meseszerű legyen a dolog…adok neked, hmmm, legyek nagylelkű – harapom be egy pillanatra alsó ajkam – na leszek az, mert a végén még oda a szőke herceg image. Adok neked három órát. Ezalatt meg kell tanulnod a mellúszás kar-, és lábtempóját illetve a levegővételét. Emellett természetesen az ollózó mozdulatot illetve a búvárúszás alapjait. Mosolygok rá bíztatóan. Azt nem teszem hozzá, hogy általában egy normál oktatásba beletartozik a vízhezszoktatás és egyéb pár lépcsőfok, ami közel egy negyed éves munka. ~Kíváncsi vagyok annyira kitartó-e, mint ahogy azt feltételezem róla.~ - Ha pedig ezt követően biztonságosan részt tudsz venni egy túrán jön az én részem. Ha már Olaszországban vagyunk, igaz egy eldugott részén, de mégis a szívében, használjuk ki a lehetőséget. Nem is tudom miként – tettetem az értetlent – úgy tűnik nekem, hogy szereted a művészetet és a történelmet. Kapsz tőlem egy napot! Mutatom kezemmel is. - Ezalatt az egy nap alatt oda viszlek el az ország egész területén, ahová csak akarod. Mindent állok beleértve akár az Akadémiai Képtár belépőjegyétől kezdve, a Verona városában tett látogatáson át egészen a Festivalbar koncertsorozat egyik helyszínén való megjelenésig. Ha jól tudom egy hét múlva a közeli városban tartják az egyik koncertet. Bár az előadót nem ismerem, de biztosan élvezetes lehet. Nos? Nyújtom felé jobbom. - Elfogadod az ajánlatom? Pillantok rá kihívóan.

2012.07.27. 20:24 JuN

Mosolyogva bólogatok Matt szavaira, persze valóság alapja nem volt. Jó lenne, ha sírnának az emberek a festményeim után, gondoltam. Kár, hogy manapság a kezdő és amatőr művészeknek olyan nehéz dolguk van. - Én vagyok a megtestesült gonosz – teszek rá még egy lapáttal, én a gonosz sajtkukac. Nem is hangzik olyan rosszul, gondoltam magamban nevetgélve, majd Matt kis remekműve még jobb kedvre derít. Nem vagyok én haragtartó, sosem voltam, Matthew pedig rendes gyerek, ha épp nem harapja le a fejed. - „Matthew úgyis rávesz a dologra”? – kérdezek vissza mosolyogva. – Biztos, Matthew? – vigyorgok a fiúra, persze már rávett, isten tudja hogyan. Amúgy sem ismerek igazán senkit, a fiú pedig jó társaság, ezt el kell ismernem. Persze Indiában élni szerzetesként sem rossz buli, de ha már ennyit gürcöltem azért, hogy itt lehessek, a világért sem mennék el. - Nos, tényleg ez volt a tervem, csak Tibetbe akartam menni, mert ott vannak jakok – hülyéskedek tovább. – De oda meg felmásznál, én meg le nem tudnék, így oda a pénz. Szóval bukott ügy. Kénytelen vagyok komolyan gondolni a beleegyezést – csinálok úgy, mintha elkeserítene a dolog, a poháralátétet pedig biztonságba helyezem a lila mappába, a jegyzeteim közé.  Matt bíztató szavaira elmosolyodok. Ha nem lenne olyan izgalmas dolog a tenger, akkor biztos egyből rávágnám a nemet az egészre. - Nem bánom, de nem akarok megfulladni, mint a cipőd – vigyorgok rá ismét. – Nem kétlem, hogy ki tudnál menteni, de talán pont így akarsz bosszút állni szegény cipőn – veszem fel a stílust, amit ő használt az imént az indiai dologgal kapcsolatban. Mikor az ajánlatát említi, tettetett gyanakvással végigmérem. – Ki vele – mosolyodok el végül, kíváncsian arra, mi rejtőzhet a ravasz és sármos mosolya mögött.

2012.07.27. 19:04 Karana

- Igen-igen, biztos vagyok benne, hogy sok embert megríkattál már, mert nem álhatott neked modellt. Könyörtelen vagy… Tettetek együttérzést a sok ,,alany” iránt. ~Talán még el is hittem volna, ha nem húzódik mosolyra az ajkad!~ Kuncogok én is magamban. ~Hát, a bókomat azt hiszem, nem veszi komolyan...~ Kenődök el kicsit, de a mosolygós látszatot fenn tartom. ~Mondjuk, magamnak én se hinném el.~ Aztán Bella az ösztöndíjról beszél. A mondatai alapján azt szűröm le, hogy nem dúskál túlzottan a pénzben. Valószínűleg ezért is veszi ilyen komolyan a tanulást. Vonom le a következtetést. Kitartó és céltudatos lánynak tűnik, aki kifejezetten jó szópárbajokban. Jellemzem magamban, de természetesen neki a sajtkukacos verziót adom elő, amin felettébb jól szórakozik. A ,,művem” láttán ismét felnevet, most veszem csak észre, milyen gyönyörű, amikor mosolyog. ~Persze, hogy csak most, mivel az első pillanatban épp le akarta szedni a fejem a limonádé miatt.~ - Ne nézd annyira, mert lyukat üt rajta a tekinteted. Biztosíthatlak, hogy a ,,Matthew úgyis rá vesz a dologra” vállalkozás teljesen eredeti. Mondom okoskodva. - A beleegyezésed komolyan is vehetem, vagy magadban azt tervezed, hogy eladod a festményem, amiből meggazdagodsz és lelépsz Indiába, ahol szerzetesnek álcázod magad, így én soha nem talállak meg?! Valld be! Szólítom fel játékos szigorral, mintha csak a vádlottak padján ülne. - Az nem baj! Legyintek, amikor azt mondja, nem jó úszó. - Én se úgy születtem, hogy ment. Mindenki fél először, amikor nagyobb vízbe teszik, mint amekkora ő. Vagyis majdnem mindenki… Kacag zavarában. - Amúgy meg ezen a helyen biztosan van egy úszómester, aki segít megtanulni. Persze, a szabad perceimben én is szívesen segíthetek, ha gondolod. Ajánlom fel, és ezt komolyan is mondtam. Mindig elkap a hév, ha ilyesmiről van szó. - Sőt, van egy ajánlatom! Húzom ravasz mosolyra a szám.

2012.07.26. 21:12 JuNko

Matt kérdésére hirtelen komoly és ünnepélyes arcot vágok. - Persze, hogy örülnöd! – mondom teljesen meggyőzően. – Mi több, ez már megtiszteltetés. Nem mondhatja el magáról mindenki, hogy képet festek róla – ecsetelem, de a végére nem sikerül tartanom a komolyságot, és ismét elvigyorodok. Aztán a fiú mesél, én pedig hallgatom. Az első nem túl jó benyomás ellenére egész jó fej srácnak tűnik. Szavaiban elmerülve csak egy kis késéssel sikerül felfognom, hogy tulajdonképpen egy bókot hallhattam az imént. Villantok rá egy kedves mosolyt, ez minden, hiszen sosem szoktam különösebben komolyan venni az ilyesmit. Sőt, ez esetben még az is eszembe jut, hogy el kéne viccelni a dolgot (csak hogy tovább szekálhassam), de végül is nem teszem. Ez helyett kérdésére válaszolva magamról és az ösztöndíjról beszélek, amit úgy néz ki, figyelmesen hallgat... - Pedig bizony van, - bólogatok, - az híján nem igen lennék itt – teszem hozzá egy kicsit fanyarabb mosoly kíséretében, de gyorsan elhessegetem a gondolatot. Most itt a lehetőség, hogy megalapozzam a jövőm, és meg is teszem, nem csak saját magam számára, de a családoméra is. A limonádét kortyolva hallgatom, ahogy Matt sajtkukacnak nevez. Ismét az asztalra teszem a poharat, és kuncogok kicsit a jellemzésen. - Nem tagadhatom, bár én máshogy űzöm el az unalmat, mint te – mondom mosolyogva, majd nézem, ahogy ügyködik valamit a poháralátéten. Újra felkacagok, ahogy elém csúsztatja az elkészült művet. - Hé, te tehetséges vagy! – vigyorgok rá viccelődve, majd ismét a mesterművet szemlélem, miközben Matthew beszél. A gyaloglással nincs semmi baj, ha nem kell sziklát mászni. Az úszás... nos, sosem voltam nagy ász benne. Elveszem az alátétet, és jól szemügyre veszem, mintha csak az érvényességéről akarnék megbizonyosodni, majd ismét a fiúra nézek. - Nos, igazán köszönöm – hálálkodok mosolyogva. – Ki nem hagynám – teszem hozzá, és még én magam sem tudom eldönteni, hogy ezt most gúnynak szántam-e vagy sem. - De nem vagyok jó úszó, sőt. Ez elég enyhe kifejezés. – ismerem be, ami kicsit kellemetlen egy olyan személy előtt, aki ennek (is) él.

[83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]